Új főnök a Mercedes-Benznél, Kecskeméten

Thomas Geier veszi át május 1-jével a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának irányítását – tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. sajtóosztálya kedden az MTI-t. A közlemény szerint az eddigi gyárigazgató, Frank Klein visszatér Németországba, és az egész világra kiterjedő transzporter-gyártás vezetői feladatkörét veszi át a Daimler konszernnél. Thomas Geier 1985-ben kezdte karrierjét a Daimler AG-nál, miután gépészmérnöki végzettséget

Itt az újabb Gyurcsány-ügy! „Rosszkor, rossz helyen volt”

Jogszerűen járt el a berettyóújfalui munkaügyi kirendeltség annak az álláskeresőnek az ügyében, aki egy, Gyurcsány Ferenc Youtube-csatornájára múlt héten felkerült videón arról beszélt, hogy megvonták tőle a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, és bocsánatkérő levelet kértek tőle, hogy visszakapja – közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben. Rácz Róbert elmondta: az ügyben azonnali vizsgálatot rendelt el, és

Új főszerkesztő a Klubrádiónál

Pataki Gábort, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettesét bízta meg a rádió vezetése a főszerkesztői feladatok ellátásával – erősítette meg a médium vezérigazgatója a Népszava értesülését kedden az MTI-nek. Arató András elmondta: a rádió vezetése úgy döntött, hogy frissítésre, megújításra lesz szükség, ezért új főszerkesztőre van szükség. Pataki Gábor szerdától tölti be a megbízott főszerkesztői posztot. A


„A magyar nyelv védelmében”. Nyelvstratégiai Intézet kezdi el működését április 1-jétől

A magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására Magyar Nyelvstratégiai Intézetet hoz létre a kormány, az április 1-jén felálló új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el. A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) főbb feladatai között van a

Magyarország bekérette az orosz nagykövetet. „Az Európai Uniónak azonnal válaszlépést kell tennie az orosz katonai megmozdulásokra”

„Békét akarunk, nem vért” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben az ukrán válsággal kapcsolatban. A Külügyminisztérium bekérette az orosz nagykövetet, a visegrádi államok miniszterelnökei aggodalmukat fejezték ki Ukrajna területi épségének megsértése miatt. A miniszterelnök az Országházban azt mondta, tárgyalásos megoldásra van szükség, a háború egyetlen alternatívája a tárgyalás. A kormányfő kifejtette: a csütörtöki

A magyar külügyminiszter véleménye az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról. „Mostantól minden megváltozik”

Nagy valószínűséggel javítja a magyar-román kapcsolatok légkörét, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bekerült az új román kormánykoalícióba – mondta Martonyi János külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában kedden. A tárcavezető közölte: az erdélyi magyarságnak kell eldöntenie, hogy adott esetben koalícióra lép-e egy román párttal, vagy úgy dönt, hogy ezt nem teszi meg.


Balázs Zoltán Mester és Margaritáját is jelölték a legjobb előadásnak járó díjra

A Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb előadásért járó díjára javasolták a Balázs Zoltán által rendezett Mester és Margaritát, amely a Nagyszebeni Radu Stanca Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójaként jött létre. Az UNITER keddi közleménye kiemeli: az Andreea Dumitru, Sebastian-Vlad Popa és Ionut Sociu színikritikusokból álló háromtagú zsűri döntése szerint eldőlt, hogy mely előadások

Szlovákia is belépne a Székely Nemzeti Tanács luxemburgi perébe

A Szlovák Köztársaság is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen, kifogásolva, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: az elmúlt

A torockói népi építészet és a csíksomlyói búcsú az UNESCO világörökségi listáján?

A kulturális programoknak és az épített örökség védelmének finanszírozását bővítené Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a bukaresti kulturális tárca élén – mondta a politikus kedden az MTI-nek. A Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökkel az RMDSZ hétfőn kötött politikai megállapodást arról, hogy a magyarok e szervezete belép a román kormányba, és a neki


Korodi Attila a verespataki bányaberuházásról

Nem tekinti prioritásnak a verespataki aranybánya-beruházást Korodi Attila, a kormány környezetvédelmi miniszteri posztjának várományosa. A parlament kedden szavazott bizalmat Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz. Az új miniszterek beiktatását még alkotmányossági óvás hátráltathatja, mert Traian Basescu jobboldali államfő korábban kilátásba helyezte: alkotmánybírósághoz fordul, ha