Tüntetőkre lőtt a hadsereg, 31-en meghaltak

A megbuktatott elnököt, Mohamed Murszit támogató tüntetőkre lőtt a hadsereg szombat reggel Kairóban a Muzulmán Testvériség szerint. Az iszlamista szervezet azt állította, hogy a hadsereg erőszakos fellépése során legkevesebb 31 ember vesztette életét. „A katonák nem azért lőttek, hogy megsebesítsék, hanem azért, hogy megöljék a tüntetőket” – állította a szervezet szóvivője. Az áldozatok túlnyomó többségét …

Forma-1: Tízhelyes rajtbüntetés jár az elszabaduló kerékért

A soron következő állomáson a kiharcolt pozícióhoz képest tíz hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia mostantól annak a pilótának, akinek az autójáról a rossz rögzítés miatt leesik egy kerék edzésen vagy futamon a Forma-1-es sorozat versenyhétvégéin. Az erről szóló döntést a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Hungaroringen jelentette be pénteken. A döntés előzménye, hogy a három …

Gyárfás lett a világszövetség alelnöke

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökévé választották pénteken a 203 tagországot felvonultató szervezet barcelonai kongresszusán. A nemzetközi úszóéletben ennél tekintélyesebb pozíciót még senki sem töltött be a magyar sportdiplomaták közül. Gyárfás Tamás húsz éve a Magyar Úszó Szövetség elnöke, az európai szövetségben (LEN) négy évig volt …


Az első fotó: megmutatta káprázatos menyasszonyi ruháját Tina Turner

A brit Hello! magazinnal osztotta meg a múlt hétvégi álomesküvőjéről készült első fotót Tina Turner. A 73 éves „popnagyi” meglehetősen rendhagyó menyasszonyi ruhát választott magának a nagy napra, s a magazinnak azt is elárulta, miért. A boldog menyasszonyról készült fotó megtekinthető itt. A kivizöld és fekete színeket, valamint selymet és tüllt kombináló, Swarowski kristályokkal díszített …

Hatszázezer előfizető hagyta ott a World Of Warcraftot

Az elmúlt négy hónapban hatalmasat zuhant a sokszereplős online játék népszerűsége. Az MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-Playing Game – nagyon sokszereplős online szerepjáték) koronázatlan királya, a csakis interneten játszható World of Warcraft lassan bajba jut. Grafikáját nagyon sok játékos bírálja és számosan közülük egyszerűen ostobának titulálják a sztoriját. A gyártó Blizzard Entertainment minden igyekezete ellenére …

Piros figyelmeztetést adtak ki fél Magyarországra

Szombatra nyolc megyére már a legmagasabb fokú, piros, további hétre és a fővárosra narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség miatt. A meteorológiai szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint fokozódó kánikulára lehet számítani, szombaton északkelet kivételével 25-28 fok közötti átlaghőmérséklet valószínű. Tartósan 27 fok feletti napi középhőmérséklet várható Baranya, Fejér, …


Eckstein-Kovács: Aggasztó fejlemények Verespatak ügyében

A határon átnyúló környezetszennyezés volt az egyik téma pénteken a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kós Károly sátrában. Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es politikus a téma kapcsán a Határok nélkülnek azt mondta, a tervezett verespataki aranybánya ügyében az utóbbi időben történt két olyan dolog, amely aggodalomra ad okot. A román elnök egykori kisebbségi főtanácsadója, hangsúlyozta, az …

Ősszel indul az új ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum

Hamarosan pályázni lehet a keleti nyitás stratégia keretében ősszel induló új felsőoktatási hallgatói ösztöndíjprogramra, a Stipendium Hungaricumra. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A rendelet megfogalmazása szerint a Stipendium Hungaricum a magyar kormány által alapított ösztöndíj, amelynek célja a kormányközi oktatási megállapodások, illetve a külföldi, oktatásért felelős minisztériummal kötött megállapodások …


Tusványos: Nemzetpolitikai tanácskozás, külhoni regisztráció, magyar értéktár

A külhoni magyar pártvezetők hagyományos nemzetpolitikai fórumával folytatódott pénteken a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata a székelyföldi Tusnádfürdőn, délután pedig a könnyített honosításról és a nemzeti értékekről rendeztek pódiumbeszélgetést. A határon túli magyar közösségek vezetői szerint a magyar állampolgárságot felvettek körében Szlovákiában és Ukrajnában alacsony, Erdélyben, a Vajdaságban és Horvátországban magas részvételre lehet …