2013. július 27.

Ma Ajtony, Aurél, Bennó, Bertold, Celesztin, Gajána, György, Györk, Hugó, Julitta, Kamilla, Keresztély, Liliána, Natália, Olga és Pentele nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Olgát tipikus orosz névnek tartjuk, pedig germán eredetű, és a Helga átvételével került az oroszba. Az igaz viszont, hogy mi már onnan vettük át. A Liliána az angolból került hozzánk, ott az …

Csak jókat mondott Orbán Viktor Kelemen Hunornak

Valamennyi Kárpát-medencei magyar közösség legfontosabb ügyeit átbeszélték azon a tusnádfurdői munkavacsorán, amelyen a határon túli magyar szervezetek vezetői vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel – nyilatkozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a tanácskozás után. Kelemen Hunor elmondta: a kormány és a Fidesz-KDNP válasza minden kérdésre pozitívnak minősíthető. Talán még az ősz folyamán folytathatják a párbeszédet …


Ismét halálos áldozatokat követeltek a tüntetések Egyiptomban

Két ember meghalt pénteken az észak-egyiptomi Alexandriában a megbuktatott Mohamed Murszi iszlamista elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásokban. Az erőszakos összetűzésekben mintegy húsz ember megsérült. Kairóban ugyancsak összecsaptak a két tábor tagjai, a fővárosban is megsérült tíz ember. Egyiptom több városában tömegek vonultak pénteken az utcákra a Murszit eltávolító hadsereg, illetve a volt elnököt támogató …

Csaknem kétezer projekt nyert támogatást a Balaton körül

2010 és 2013 között 1900 uniós támogatású fejlesztés indulhatott el a Balaton körül – hangzott el Tihanyban, ahol Selmeczi Gabriella és Bóka István ismertette a tó környékén megvalósuló turisztikai célú beruházásokat. Az elmúlt 3 évben strandok, kikötők, településközpontok újultak meg, amelyeknek köszönhetően a Balaton rendezettebb és családbarátabb lett. Csaknem kétezer projekt nyert támogatást a Balaton …

Tusványos: erőt kell felmutatni a polgári kezdeményezéssel

Az európai kisebbségeknek erőt kell felmutatniuk polgári kezdeményezéseikkel, és a szükséges egymilliónál jóval több aláírást kell összegyűjteniük ezek támogatására – hangzott el a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban a polgári kezdeményezésekről és a kisebbségi jogokról szóló pódiumbeszélgetésen. Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja fontosnak tartotta, hogy ne oltsák ki egymást a …


Kettős állampolgárság: több országból volt érdeklődés a honosított magyarok adatai iránt

Eddig több mint 484 ezer honosítási kérelem érkezett be, a beadványok több mint kétharmadát erdélyi vagy Erdélyből elszármazott magyarok nyújtották be – mondta Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára pénteken Tusnádfürdőn. Az államtitkár a 24. Bálványosi Szabadegyetemen és Diáktáborban rendezett kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: 2012 októberétől számítva egy-egy hónapban 15-19 ezer kérelem érkezik. Az összes honosítási beadvány …

Vettel: van még hová fejlődni a hétvégén

A 26 éves háromszoros vb-győztes a pénteki gyakorlások után azt mondta, elégedett az autójával, de akárcsak bármelyik másik hétvégén, a csapatnak most is sokat kell még dolgoznia. „Az átdolgozott gumik teljesen másképp viselkednek, mint a korábbiak, azt gondolom, a Pirelli a helyes irányba tart” – vélekedett Vettel a tavalyi, mostanra átalakított szerkezetű abroncsokról, amelyeket először …

Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába

Gyerekeknek tartottak vízből mentési gyakorlatot a fővárosi tűzoltóság búvárai Pilisszentivánon. Arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyi veszélyt rejthetnek a tavak és a folyók. Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába mint tavaly, mert felhevült testtel ugrottak a vízbe vagy tiltott helyen fürödtek. Idén már kétszer annyian fulladtak a Dunába


Hogyan szavazhatnak 2014-ben a határon túliak?

Az erdélyi–partiumi kettős állampolgárok 75 százaléka szavaz a magyarországi választásokon, s magas részvételre számíthatunk Szerbiában és Horvátországban is. Jövőre már voksolhatnak az állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok, de vajon hogyan? Pálffy Ilonát, a Nemzeti Választási Iroda elnöke válaszol. Hogyan szavazhatnak 2014-ben a határon túliak?