Egyre több bevándorló hagyja el Olaszországot július 27, 2013 8:29 Szerző mediatica Külföld Valamivel több mint négymillió háromszázezer bevándorló él a hatvan milliós Olaszországban, és egyre többen hagyják el az országot – derül ki az Istat olasz statisztikai intézet pénteken közölt felméréséből. Az utóbbi egy év alatt 17,9 százalékponttal nőtt azoknak a külföldieknek az aránya, akik elhagyták Olaszországot: a gazdasági válságban tavaly több mint 38 ezer eddig Itáliában …
Átalakul a szerb kormány július 27, 2013 8:27 Szerző mediatica Külföld A szerb kormány átalakításáról döntött pénteken a két nagyobbik kormánypárt, egy évvel a kabinet hivatalba lépése után. A 19 minisztérium közül öt tárca élén lesz személycsere. A Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerb Szocialista Párt (SPS) indoklása szerint az intézkedéssel ütőképesebb csapatot tudnak létrehozni a súlyos gazdasági válság kezelésére. A szerb sajtó valószínűsíti, hogy …
Órákig vesztegelt Párizsnál két vonat ezer utassal július 27, 2013 8:26 Szerző mediatica Kékfény Egy heves vihar miatt órákig vesztegelt péntek este Párizs közelében két vonat összesen ezer utassal. Vihar csapott le az ország délnyugati részén fekvő Gironde és Charente-Maritime megyékre is. Az SNCF francia állami vasúttársaság tájékoztatása szerint este egy TGV és egy Eurostar expressznek kellett megállnia a rossz időjárás miatt Párizstól 80 kilométerre északra, Resson-sur-Matz környékén. Az …
Betiltottak egy horrort július 27, 2013 8:24 Szerző mediatica Kultúra Betiltottak Új-Zélandon egy Elijah Wood főszereplésével készült horrorfeldolgozást, annak „erőszakos képi világa” és „felzaklató erejű tartalma” miatt. A döntés értelmében a Maniac című alkotást kizárólag fesztiválokon szabad levetíteni, és nem sugározhatják az ország filmszínházaiban, illetve DVD-n sem jelenhet meg. A Frank Khalfoun által jegyzett filmben Wood egy Frank nevű sorozatgyilkos bőrébe bújik. A döntés indoklása …
Leugrott egy hídról egy férfijogi aktivista Dél-Koreában július 27, 2013 8:20 Szerző mediatica Kékfény A Szöult kettészelő Han folyóba vetette magát egy hídról pénteken egy dél-koreai „férfijogi” aktivista, akinek nem sikerült elegendő adományt gyűjtenie súlyosan eladósodott „jogvédő” csoportja megmentéséhez. A szöuli hatóságok keresést indítottak, de estig nem találták meg sem élve, sem holtan. A Man of Korea nevű „szervezet” vezetője korábban azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha nem sikerül …
Kiáltvány a marosvásárhelyi sportért (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 27, 2013 8:18 Szerző mediatica Sport
Segesvár: így kezdődött a Középkori Művészetek Fesztiválja (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 27, 2013 8:14 Szerző mediatica Kultúra
Ponta: öt éven belül autópálya kellene hogy összekösse Erdélyt Havasalfölddel és Moldvával (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 27, 2013 8:13 Szerző mediatica Politika
A Nagy-Románia Párt rendkívüli közgyűlése: kizárják Vadim Tudort? (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 27, 2013 8:12 Szerző mediatica Politika
Szombaton ér haza a Nanga Parbat csúcsot meghódító román-magyar hegymászó csoport (hivatkozás: román nyelvű jelentés) július 27, 2013 8:10 Szerző mediatica Sport