Fesztiválsorozat indul: rengeteg világsztárt meghívtak Budapestre

30 éves a Budapesti Fesztiválzenekar. A jubileumi szezonban ezért különleges programokat ígér rajongóinak a világ legjobbjai közt emlegetett együttes. Rengeteg világsztárt is meghívott, „Európai Hidak” címmel pedig fesztiválsorozatot is indít. A Budapesti Fesztiválzenekar idén jubilál. Épp 30 éve, 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán. Három évtized után mára a világ 10 legjobb zenekara között

Skizofrénnek vallotta magát a divatguru gyilkosa

„Skizofrén vagyok” – információink szerint ezt állította magáról a nyomozóknak L. József (39), akit a divatpápa, Király Tamás (†60) meggyilkolása miatt tartóztatott le a bíróság. A hajléktalan férfi azt mondta, hogy ezzel a súlyos pszichiátriai betegséggel kezelték őt a VIII. kerületben. Azt nem tudni, hogy a betegségére szedett-e rendszeresen gyógyszert. Úgy tudjuk, azt bevallotta,, hogy

Lovak égtek halálra az istállótűzben

Öt ló elpusztult, az állatok gondozója pedig égési sérüléseket szenvedett a hétfő este keletkezett cecei istállótűzben. A több mint 1200 négyzetméteres nádtetős istálló teljesen kiégett, a tetőszerkezet leomlott. Mintegy harminc lovat sikerült kimenteni. A hármas, kiemelt fokozatú tűzhöz több megyéből érkeztek tűzoltók. Az oltást nehezítette, hogy a tanyán sem tűzcsap, sem tűzivíztároló nem volt. A


Megvan a bostoni merénylet gyanúsítottja?

Egy 20 év körüli, szaud-arábiai férfit gyanúsítanak a bostoni maratonon történt robbantásokkal. A CNN információ szerint a rendőröknek feltűnt, hogy a férfi gyanúsan viselkedett a merénylet idején. Két órával később elfogták a férfit, aki szintén megsérült a robbantásokban, jelenleg kórházban ápolják. A rendőrök kihallgatják, ám a közlemény szerint még korai őt gyanúsítottnak kikiáltani. A Reuters

Élő lángcsóvává változtatta a fiatal párt

Skizofrén őrült támadt rá egy modellre és barátjára az angliai Leicester egyik kocsmája előtt. A támadó gyúlékony anyagot permetezett a két áldozatára, majd felgyújtotta őket és saját magát is. A biztonsági kamera felvételein jól látható, amint Mitchell Dean (22) világos folyadékot önt Russell Banks (22) és Robert Laszewski (21) arcára és ruházatára. Ezt követően a

Törölték a Boston-Indiana NBA-összecsapást a hétfői pokolgép-robbantás miatt

A Boston Marathonon történt hétfői robbantások miatt törölték a keddre kiírt Boston Celtics-Indiana Pacers mérkőzést az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának utolsó fordulójából. A liga közleménye szerint nincs szükség új időpontra, ugyanis a rájátszásba már mindkét gárda biztosította helyét, ráadásul a végeredmény sem befolyásolná a csapatok helyezéseit. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) elhalasztották a Boston


Megtiltják a radarjelzők használatát

Közzétette honlapján a Szállításügyi Minisztérium a kormány Országos Közlekedésbiztonsági Stratégiájának tervezetét, amely a 2013 és 2020 közötti időszakra vonatkozik. A dokumentum több olyan módosító szándékot vetít előre, amelyek az agresszív vezetők kiszűrését, a gyorshajtás megfékezését és a súlyos balesetek számának csökkentését célozzák. Eszerint megtiltanák a radarjelző készülékek használatát, megteremtenék a törvényi keretet a kilélegzett levegő

Botrány a Fehér Házban! Obamát megbüntette a felesége: „Mától a kutyaólban alszol“

Nehéz helyzetbe került az Egyesült Államok elnöke, miután oda nem illő megjegyzést tett a kaliforniai főügyész, Kamala Harris kinevezése apropóján. Barack Obama azt találta mondani egy nyilvános rendezvényen, örül, hogy az Egyesült Államok történetének legszebb ügyészével dolgozhat. Amerikai lapértesülések szerint Michelle Obamánál ez annyira kiverte a biztosítékot, hogy azon túl, hogy alaposan lehordta férjét, hálószobájukból

Súlyos baleset a marosvásárhelyi repülőtér közelében – 1 halott, 1 sérült

Az útmenti parkolóban álló csendőrségi autóval ütközött egy teherautó a hétfőről keddre virradó éjszaka, az E60-as út Hidegkút és Kerelőszentpál közötti szakaszán. A baleset nyomán egy ember életét vesztette, egy másikat a Rohammentő-szolgálaton kezelnek. Két másik társuk sértetlenül megúszta. KIEGÉSZÍTÉS. A csendőrjárőr lakossági bejelentésre vonult ki az E60-as út melletti gépkocsivezetői tanulópályára, miután azt az


Hetven éve jelent meg A kis herceg

Hetven éve, 1943-ban jelent meg A kis herceg New Yorkban, ahová Antoine de Saint-Exupéry író és harci pilóta kivándorolt. Volt egyszer egy könyv, a legolvasottabb a világon, és egy világszerte jelképpé vált aranyhajú kisfiú, aki élőbb, mint valaha. A kivételes sorsú filozófiai mesét 270 nyelven olvassák és 145 millió példányban jelent meg világszerte. A kis