Volt ABBA-tagok írták az Eurovíziós Dalfesztivál himnuszát

Az ABBA két férfi tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus himnuszt írt a svédországi Malmőben rendezendő Eurovíziós Dalfesztiválra – közölték a szervezők hétfőn. A We Write the Story című dalban a svájci DJ és producer, Avicii is közreműködik. A himnusz május 18-án, a fináléban csendül fel először. „Örömmel tölt el, hogy közölhetjük, Benny, Björn és

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban

A rendezvényen május 15. és 19. között kilenc előadást láthat a budapesti közönség. Azért fontos egy ilyen típusú seregszemle, mert egyszerre jeleníti meg az egyetemes magyarságot, a magyar kultúrát és az egyes nemzetrészek sajátos értékeit, örökségét és kultúráját – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke a szemléről tartott hétfői sajtótájékoztatón. Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta:

MTVA: tovább nőtt a Forma-1 nézettsége

Mintegy 2,5 millió ember követte figyelemmel a Kínai Nagydíj hétvégi közvetítéseit, vagyis ez a harmadik idei futam, ahol az előző évhez képest növekedés mutatható ki a nézettségben. A vasárnap reggeli futam nézettsége az M1-en 966 ezer fő, az időmérőé szombaton 490 ezer, míg a futam ismétléséé az M2-n vasárnap késő este 173 ezer fő volt


Leváltották a Seat főnökét

James Murir, aki négy éven át volt a spanyol autógyár elnöke, eddig meg nem nevezett menedzsment tevékenységet végez a továbbiakban a Seatot is tulajdonló Volkswagennél. A Seat új vezérigazgatója a Skodától érkezik, Jürgen Stackmann a cseh autógyár sales és marketing vezetői posztjáról érkezik. A Volkswagen konszernhez tartozó Seat az elmúlt évben 156 milliós eurós működési

A beruházó fontolgatja, hogy lemond a nagybányai bányaprojektről

A Romaltyn Mining társaság bejelentette: fontolgatja, hogy lemond a tervezett nagybányai bányaberuházásról, miután az önkormányzat pénteken megváltoztatta a vállalat területének besorolását. A 2000-es tiszai ciánkatasztrófát okozó Aurul eszközeit birtokló Romaltyn Mining társaság a honlapján közzétett hétfői közleményében rosszallásának adott hangot amiatt, hogy a Nagybányai Városi Tanács a pénteken elfogadott általános városrendezési tervben lakóövezetté nyilvánította azt

Nagyapa lett George W. Bush

Nagyapa lett George W. Bush, aki 2001-től 2009-ig volt az Egyesült Államok elnöke. Ikerlányainak egyike, Jenna Bush Hager a hétvégén adott életet első gyermekének. A kislány szombaton született meg New Yorkban. A nagyapa vasárnap közleményben jelentette be az örömhírt. A gyermek a nagymamái után a Margaret Laura Hager nevet kapta és Milának becézik. Jenna Bush


Moss: A nők nem alkalmasak a Forma-1-re

Stirling Moss, a volt forma-1-es pilóta szerint a nők azért nem érhetnek el sikereket a Forma-1-ben, mert nem felelnek meg a sportág követelményeinek. Miközben Bernie Ecclestone azt szorgalmazná, hogy női pilóta is szerepeljen a mezőnyben, a volt versenyző, Stirling Moss szerint nem véletlen, hogy a Forma-1 a férfiak sportága. Szerinte a nőkből hiányzik a rátermettség,

Szigorúbban büntetik a közveszély helyszínén elkövetett lopásokat

Módosította a magyar parlament hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.), hogy szigorúbban lehessen büntetni azokat, akik közveszély helyszínén lopnak. Mind a hatályos Btk.-ban, mind a július 1-jén életbe lépő új büntetőkódexben vétség helyett bűntettnek minősül majd, ha valaki közveszély helyszínén lop. A büntetési tétel így alapesetben kettőről három évig terjedő szabadságvesztésre emelkedik, a különösen nagy értékre

Vadászaton lőttek le egy férfit

Halálos lövés ért egy férfit hétfő délelőtt egy vadászaton Dévaványa külterületén. A Nagykároly parti részen egyéni vadászatot tartottak, és a 64 éves férfi a vadászok közlekedésére használt járműben ült, amikor egy lövés eltalálta. A férfi a helyszínen meghalt. A fegyver, amelyből a lövést leadták, egy 38 éves külföldi állampolgáré, aki a vadászaton vendégként vett részt.


Elefánt borította fel turisták autóját

Feldühödött elefánt borította fel két kínai turista, egy férfi és egy nő autóját hétfőn a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. A gépkocsit vezető férfit életveszélyes sérülésekkel, helikopteren szállították kórházba. Súlyos sérüléseket szenvedett nőpartnere is. A nemzeti park illetékesei egyelőre nem tudják, mitől vált agresszívvé az elefánt. A turistáknak mindenesetre azt tanácsolják, hogy ne menjenek túl közel