2013. május 10.


Ma az Ármin, Pálma, Antónia és Míra nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Ármin a germán keruszkuszok fejedelmének latin Arminius nevéből rövidült. A Pálma magyar nyelvterületen újabb keletű névadás a pálmafa, illetve a dísznövény latin eredetű nevéből. Az olaszban vallási ihletésű női név, eredetileg a virágvasárnap született gyermekek kapták. Az Antónia a latin Antonius férfinév olasz eredetű női párja. Lásd még az Antal névnél. A Míra latin eredetű név, a Mirabella becézőjéből önállósult. Jelentése csodálatos. 1815-ben ezen a napon, egészen 1819. április 10-ig a kolozsvári színház Marosvásárhelyre tette át székhelyét. 1843-ban először mutatták be az Egressy Béni által megzenésített Szózatot – Vörösmarty Mihály művét – a Nemzeti Színházban. 1871-ben Franciaország és Poroszország megkötötte a Frankfurti békét, amelynek értelmében Elzász és Lotharingia Németországhoz tartozik a későbbiekben. 1896-ban Budapesten, a Royal szállóban megrendezték az első filmvetítést. 1947-ben hazatért Magyarországra a Szépművészeti Múzeum műkincsinek legnagyobb hányada, amelyet a második világháború alatt a nyilasok hurcoltak ki az országból. 1649-ben Désen megszületett Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója. 1929-ben megszületett Kányádi Sándor erdélyi magyar író, költő, műfordító. 1936-ban született Tóth Judit írónő, költő. 1949-ben a világra jött Kornis Mihály író, dramaturg. 1960-ban a világra jött Bono (Paul David Hewson), a U2 zenekar frontembere.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk