Március 15 – Semjén Zsolt lóháton érkezett Kézdivásárhelyre

Lóháton érkezett péntek délelőtt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A magyar kormány tagja Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel együtt a főtéren felvonuló huszár-hagyományőrzőkhöz csatlakozott. Az MTI tudósítójának a kézdivásárhelyi szervezők azt mondták: a lovas felvonulás

Románia ellensége Magyarország?

A románok leginkább Magyarországot tekintik ellenséges országnak – derül ki az IRES által végzett közvéleménykutatásból. A románok 41 százaléka tartja Magyarországot ellenséges országnak, a második helyen Oroszország áll, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan, míg Olaszországot és Spanyolországot barátnak tekintik. A felmérésben részt vevők 57 százaléka véli úgy, hogy a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok jók,

A marosvásárhelyi harmincezer csak kezdet, avagy hogyan irányítsunk egy etnobizniszt

Tőkés László EMNT-elnök, európai parlamenti képviselő beszédében a szabadság fogalmát a börtön jelképével állította szembe. A zord időjárási körülmények ellenére mintegy háromszázan ünnepeltek együtt 2013. március 15-én, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott nagyváradi megemlékezésen, Szacsvay Imre mártír jegyző Körös-parti


Egy magyar jezsuita miatt bírálták Ferenc pápát

Magyar az egyik jezsuita pap azon kettő közül, akinek a sorsa miatt bírálatok érték Ferenc pápát korábbi, még az argentin katonai diktatúra idején játszott szerepe miatt. A rend németországi szóvivője Begyógyítani a XX. század sebeit címmel írott cikket jelentetett meg pénteken a rend honlapján. Ebben idézi Jálics Ferencet, aki azt mondta: nem tud állást foglalni

Marosvásárhely, az egyik legbátrabb magyar város

Cudar, hófúvásos hidegben rendezték a Székely Vértanúk emlékművénél az RMDSZ március 15-ei ünnepségét, számolt be a marosvásárhelyi rendezvényről a Népújság. Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint március 15-e üzenete az, hogy a magyar szabadság egy és oszthatatlan. – Mi marosszékiek, akik bizonyítottunk a történelem során, s véráldozatot is hoztunk akár ’48-ban, akár 1956 után,

Szászrégeni Avântul – Marosvásárhelyi MSE 1-2

Formaellenőrző mérkőzést játszott pénteken délután, Szászrégenben a helybeli, labdarúgó 3. ligában szereplő Avântul, valamint a 4. ligás Marosvásárhelyi MSE. Bár a bajnokság mindkét osztályban elkezdődött már, mindkét csapat szabadnapos volt a hétvégi fordulóban, ezért rendezték meg a meccset, hogy ne essenek ki a ritmusból. A télies időjárási körülmények miatt a mérkőzést nem az Avântul-pályán, hanem


Ferenc pápa: XVI. Benedek lemondása alázatos és bátor gesztus volt

Az őt megválasztó bíborosokat és a nyolcvan évnél idősebb, nem pápaválasztó bíborosokat együtt fogadta pénteken a vatikáni Kelemen-teremben Ferenc pápa. XVI. Benedeknek mondott köszönettel kezdte beszédét Ferenc pápa, akit a terembe való belépésekor a bíborosi testület tagjainak tapsa fogadott. A nyugalmazott pápát utódja „lelki örökségnek” és „éltető lángnak” nevezte az egész egyház számára. Ferenc pápa

Az EU-ban Romániában a legnagyobb az infláció

Két és fél éve legalacsonyabb szintre lassult februárban az éves euróövezeti infláció. Az előzetes adatoknak megfelelően a januári 2 százalékról 1,8 százalékra, két és fél éve legalacsonyabb szintre lassult februárban az éves euróövezeti infláció – közölte a végleges adatot pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala. Egy évvel ezelőtt 2,7 százalék volt a tizenkét havi infláció.

HAVAZÁS. Császármetszéssel született meg a katasztrófa-baba!

A kisember bár csak néhány órája született, máris egy igencsak kalandos történet részese. Ahogy arról beszámoltunk, édesanyjánál éjszaka kezdődtek meg a fájások, méghozzá a a magyarországi M1-es autópályán, a hó fogságában. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a rendőrség, a katasztrófavédelem és mentők, de még a MÁV segítségére is szükség volt, hogy kórházba vigyék a kismamát.


Vb-selejtezők – Hat hónap után ismét a holland keretben Sneijder

Wesley Sneijder hat hónap után is meghívót kapott a holland labdarúgó-válogatottba, amely a magyar érdekeltségű világbajnoki selejtezőcsoportban jövő pénteken az észtekkel, négy nappal később pedig a románokkal találkozik. Az irányító az őszi szezonban nagyon keveset játszott sérülés miatt, majd télen a Galatasarayhoz igazolt, s a Bajnokok Ligájában negyeddöntőbe jutott török csapatban ismét formába lendült. Louis