Az Európa Liga negyeddöntőjét is kisorsolták március 15, 2013 20:04 Szerző mediatica Sport A Bajnokok Ligája tavalyi győztese, a Chelsea az orosz Rubin Kazany együttesével találkozik a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjében. A pénteki, nyoni sorsolás alapján a londoni együttes hazai pályán játssza az első mérkőzést. A legizgalmasabbnak tűnő párharcot a Benfica és a Newcastle United vívhatja majd, míg a Hajnal Tamás Stuttgartját kiejtő Lazio a Fenerbahcéval, az Internazionale …
Beszólt Magyarországnak az ENSZ Emberjogi Bizottsága is március 15, 2013 20:02 Szerző mediatica Magyarság Az ENSZ Emberjogi Bizottsága élesen bírálta a magyar alaptörvény módosítását, az igazságszolgáltatás függetlenségére mért csapásnak minősítve a legutóbbi lépéseket. Rupert Colville, a bizottság szóvivője pénteken Genfben kijelentette: A módosításokra az elvárható nyilvános vita nélkül került sor, azok tartalma pedig „mélyreható változásokat vonhat maga után a magyar nép emberi jogainak gyakorlása” szempontjából. A változtatások az igazságszolgáltatás …
Nem meglepő a forint e héten végbement gyengülése március 15, 2013 17:53 Szerző mediatica Magyarság A német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Zeit című hetilap, valamint az osztrák Die Presse és a brit Economist is cikket közölt az alkotmánymódosításról. A konzervatív FAZ-ban Reinhard Veser a Nyomás című írásában kiemelte: Magyarországon „egy magát konzervatívnak nevező párt” le akarja zárni az 1989-es forradalmat, Romániában pedig a kommunista korszakban összefonódott körök …
Ciprian Marica nem játszik a magyarok ellen március 15, 2013 17:45 Szerző mediatica Sport Ciprian Marica nem épült fel térdsérüléséből, így kikerült a román labdarúgó-válogatottból, amely jövő pénteken a magyar nemzeti együttessel találkozik a Puskás Ferenc Stadionban világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Victor Piturca szövetségi kapitány pénteken 16-ról 12-re csökkentette a nemzeti együttesbe behívott légiósok számát, Maricán kívül még a 82-szeres válogatott, kapus Bogdan Lobont, továbbá a középpályás Razvan Cocis és a …
HAVAZÁS: Káosz az utakon, több száz autó és kamionok rekedtek a hóban! 1 halott március 15, 2013 17:42 Szerző mediatica Magyarság Riadót rendelt el a magyar belügyminiszter a Magyarországon kialakult katasztrófahelyzet miatt. Csütörtök dél óta csaknem 10 ezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint 100 ezren maradtak áram, mintegy tízezren pedig vízszolgáltatás nélkül. Minden bajba jutott embert kiszabadítanak a hó fogságából, hogy ne kellejen az éjszakát a gépkocsijukban tölteniük – nyilatkozta a Hírtelevízióban élő adásban …
BL: Ibrahimovics Messi ellen – a PSG-nek a Barcával kell megmérkőznie március 15, 2013 17:37 Szerző mediatica Sport A tavaly döntős Bayern München a Juventusszal csap majd össze a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A pénteki, nyoni sorsoláson kiderült, hogy a legkiélezettebbnek ígérkező párharc első meccsére Münchenben kerül sor. A kilencszeres BEK-, illetve BL-győztes Real Madrid a török Galatasarayt, míg az ősi rivális, legutóbb a madridiakhoz hasonlóan elődöntős Barcelona a Paris Saint-Germaint kapta. A …
Marosvásárhely: Emléktábla-avatás a Bolyaiban – a székely vértanúkra emlékeznek március 14, 2013 14:12 Szerző mediatica Aktuális A székely vértanúk áldozata előtt tisztelegnek pénteken, Marosvásárhelyen. A múltunk iránti tisztelet, valamint a jövőnk iránti felelősség jegyében emléktáblát helyezünk el a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum falán, ekként tisztelgünk az 1854. március 10-én kivégzettek emléke előtt, akik életüket áldozták a magyar szabadságharc eszméinek és a nemzet függetlenségének védelmében, áll az Öregdiákok Baráti …
Marosvásárhely – március 15. megünneplése, a magyar-lengyel barátság jegyében március 14, 2013 14:06 Szerző mediatica Aktuális Közös ünneplésre várja a marosvásárhelyieket nemzeti ünnepünk alkalmából a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre, a Keresztelő Szent János Plébánia, valamint a békéscsabai Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület. A rendezvénysorozat március 16-án, szombaton délelőtt 11 órakor ünnepi megemlékezéssel és koszorúzással kezdődik Bem tábornok segédtisztje, Lukinics József honvédszázados sírjánál, a marosvásárhelyi katolikus temetőben. Este …
Íme a Forma-1 új szabályai március 14, 2013 14:02 Szerző mediatica Sport A tavalyi szezonhoz képest kevésbé és kis mértékben változtak a száguldó cirkusz szabályai a most rajtoló idényre. Az egyik módosítás értelmében az előzéseket segítő állítható hátsó szárny, azaz a légellenállás-csökkentő rendszer (DRS) használatát korlátozták. A szabadedzések és az időmérők ideje alatt a pilóták eddig a pálya bármely részén alkalmazhatták, mostantól viszont csak a kijelölt DRS-zónákban …
Áder aláírja az alkotmánymódosítást március 14, 2013 14:00 Szerző mediatica Magyarság Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt, az M1 híradójában jelentette be döntését szerda este. Az államfő a Sándor-palotából, felvételről sugárzott beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget. „Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, …