I. Ferenc pápa rendhagyó üdvözlete

Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, aki I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját, fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket. „Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte (ezzel saját országára,

Wolfgang Stark vezeti a zártkapus magyar-román labdarúgó-mérkőzést

A német Wolfgang Stark vezeti jövő pénteken a magyar labdarúgó-válogatott soron következő világbajnoki selejtezőjét, amelyet a románok ellen játszik a Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött. A Román Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a legutóbbi Európa Liga-döntőt dirigáló 43 éves játékvezető segítői Jan-Hendrik, Mike Pickel és Tobias Welz lesznek. A találkozó romániai idő szerint

Rábizonyították: Tom Cruise lopott

Először a katolikus egyház, aztán szcientológia, a vallás mindig is foglalkoztatta. Mielőtt Tom Cruise színész lett, az egyház szolgálatába akart állni. Tom Cruise (50) már szcientológus korszaka előtt is vallási ambíciókat táplált, tinédzserként katolikus pap akart lenni. Ebből azonban semmi sem lett. „Tomnak erős katolikus hite volt” – mondta Shane Dempler a New York Daily


A Fidesz feljelenti a fiatal demokratákat

Feljelentést tesz a Fidesz ismeretlen tettesek ellen a budapesti, Lendvay utcai pártszékház udvarának múlt heti elfoglalásánál történtek miatt. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján közölte, azért tesznek feljelentést, mert a tüntetők megtámadták a kormánypárt székházát, erőszakosan behatoltak az épületbe, betörték az ajtót, az üveget, felmásztak az erkélyre, megrémítve mindezzel az ott dolgozókat. A szóvivő

A „világ végéről“ választottak pápát

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének – jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este, néhány perccel negyed kilenc előtt a Szent Péter-bazilika erkélyéről. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját.

Bergoglio argentin bíboros lett az új pápa

A konklávé Bergoglio argentin bíborost választotta meg a katolikust egyház új vezetőjének, aki az I. Ferenc nevet választotta. Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének – jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este a Szent Péter-bazilika erkélyéről röviddel este nyolc óra után. A 266.


Március 22-én lesz Cipő temetése

Március 22-én (jövő pénteken) temetik el a kistarcsai temetőben Republic együttes frontemberét, Bódi László Cipőt. Március 22-én, jövő héten pénteken temetik el Cipőt a kistarcsai temetőben, ahol édesapja is nyugszik. A család és a zenekar tagjai szerda délután egyeztettek a szertartással kapcsolatban – írja a blikk.hu. A korábbi tervek szerint március 15-én helyezték volna végső

Habemus papam – felszállt a fehér füst

Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből a Vatikánban. A konklávé megválasztotta a katolikus egyház új vezetőjét, a 266. pápát. Megválasztották a katolikus egyház új vezetőjét, aki a pápai tisztségről február 28-án lemondott XVI. Benedek utódja lesz. Fehér füst szállt fel szerdán 19 óra 6 perckor az eredményes szavazás jeleként a Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak

Bűnvádi eljárás indul az RMDSZ frakcióvezetője ellen

A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék melletti ügyészség szerdán bejelentette, érdek-összefonódás miatt bűnvádi eljárást indít Máté András Levente kolozsvári parlamenti képviselő ellen – közölte a Mediafax hírügynökség. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetőjének azt róják fel, hogy 2010 márciusától közel tíz hónapon át foglalkoztatta a feleségét parlamenti irodájában. Az összefonódást a romániai Feddhetetlenségi Ügynökség


Szennyezett román pulykahús jutott a német boltokba

Vizsgálatot indítottak szerdán Romániában, miután antibiotikummal kezelt romániai pulykákból származó húst találtak Németországban az ottani hatóságok. Vladimir Manastireanu, a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság alelnöke elmondta, hogy szerdán reggel kapták a figyelmeztetést Németországból, és azonnal elkezdték az ellenőrzést annál a farmnál, ahonnan a pulykahús származik. Manastireanu csak a vizsgálat lefolytatása után ígért részleteket arról, hogy