Jövőre is marad az előkészítő osztály

A 2013-2014-es tanévben is hat évtől lesz kötelező a gyerekek számára az előkészítő osztály – derül ki az oktatási minisztériumnak a tanügyi szakszervezetekkel és a Szülői Egyesületek Országos Szövetségével kötött egyezményéből. A dokumentum szerint a 6 és 7 év közötti gyerekeket kötelezően előkészítő osztályba, míg a 7 évet betöltött gyerekeket pedig idén is az első …

Szerda délután a legcsúnyábbak a nők

Szerdán 15.30-kor a legcsúnyábbak a nők – derítették ki brit kutatók korábbi eredményeinek összesítésével. A nők 10%-a ugyanis úgy véli, hogy a hét legstresszesebb napja a szerda, ami nyilvánvalóan nem tesz jót a szépségnek. Egy másik közvélemény-kutatásból pedig az derült ki, hogy a megkérdezett nők kétharmada szerda délután érzi úgy, hogy az energiaszintje mélyebben már …

Tavasztól jöhet a fizetős YouTube

Tavasztól fizetőssé válhat a YouTube videómegosztó, ugyanis lehetővé teszi majd tartalomfeltöltői számára, hogy pénzt kérjenek a csatornájukon elérhető videók megtekintéséért. Az oldal szerint a YouTube már fel is keresett néhány nagyobb, fontosabb tartalomgyártó partnert, hogy készítsenek fizetős csatornákat a szolgáltatás tavaszi indulásához. Egyelőre úgy tűnik, hogy a havi előfizetési díj valahol 1 és 5 dollár …


Ponta vitatja az EB-jelentés tartalmát

Victor Ponta miniszterelnök szerint tévedéseket tartalmaz az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése, amely azt állítja, hogy Romániában sérül a jogállamiság, és az országnak többet kell tennie az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolása érdekében. A kormányfő szerint a szerdán közzétett jelentés csak az „ellenőrzési”, nem pedig az „együttműködési” mechanizmus működőképességét tanúsítja, különben nem kerültek volna bele tévedésen alapuló …

Leváltották Kovászna megye prefektusát

Leváltották tisztségéből Codrin Munteanut, Kovászna megye prefektusát. A volt kormánybiztos a védelmi minisztérium államtitkári tisztségét tölti be a továbbiakban. Codrin Munteanu úgy nyilatkozott áthelyezéséről, a köztisztviselők mobilitásának elve alapján történt az áthelyezése az új tisztségébe. A prefektusi tisztséget a PSD-s Dumitru Marinescu, Előpatak volt polgármestere veszi át. A prefektuscseréről a kormány szerdai ülésén döntött. transindex

Negatív országjelentés Romániáról – Schengen álom marad

Nyilvánosságra hozta szerdán az Európai Bizottság Románia igazságszolgáltatási rendszerére vonatkozó jelentését, amelyet az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében állítottak össze. A jelentésnek nincs pozitív kicsengése, aminek következtében tovább húzódhat Románia schengeni csatlakozása, ugyanis több EU-s tagállam, főként Hollandia többször egyértelművé tette, mindaddig él vétó jogával, míg Románia nem rendezi az igazságszolgáltatás terén jelentkező problémáit. Noha …


Csalók ellopják facebookos képeinket, és kamu profilt hoznak létre velük?

Egy mostanában terjedő körlevél és üzenőfali bejegyzés szerint hackerek fotóink ellopásával kamu profilokat hoznak létre a nevünkben, bejelölik barátainkat és különféle csalásokra használják identitásunkat. A fenyegetés nem új, ettől függetlenül érdemes rá odafigyelni. FIGYELEM!!!!!! Legyetek óvatosak:egyes hackerek találtak egy új utat. Elveszik a profilképed és létrehoznak egy újat .Bejelölik a barátaidat,akik azt hiszik hogy te …

Újabb lágerek és atomközpont a Google legfrissebb észak-koreai térképén

Internálótáborokkal és egy nukleáris kutatóközponttal is frissítette Észak-Korea-térképét a Google keresőprogram. A kommunista ország térképe internetes adatközlésekből állt össze a Google Mapsen, a Wikipédia mintájára. Az új térkép részletesebb képet ad a fővárosról, Phenjanról iskoláival, szállodáival, kórházaival, egy katedrálissal, piaccal, itt-ott parkokkal a várost kettéosztó Tedong folyó két oldalán. Phenjanon kívül a térkép ritkásabb: néhány …

2013. január 30.

Ma az Adelgunda, Gellért, Gerda, Jácinta és Martina olvasóink ünneplik névnapjukat. A Martina latin eredetű, és valójában a Martinusból keletkezett Márton női változata. A Gerda a germán vessző jelentésű szóból származik, és a Gertából alakult ki. 1818-ban ezen a napon született Görgey Artúr honvéd tábornok, emlékiratíró, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Világosnál feltétel …


2013. január 29.

Ma Adél és Valér napja. Az Adél német eredetű női név. Eredetileg az Adel- kezdetű nevek (Adelgund, Adelheid) rövidülése, jelentése: nemes. Maga az Adél a francia Adèle-ből került át hozzánk. Rokon nevek: Adélia, Adelina. A Valér latin eredetű férfinév, a Valerius nemzetségnévből. Jelentése: erős, egészséges. Női párja: Valéria. 1931-ben született Mádl Ferenc korábbi magyar köztársasági …