Negatív országjelentés Romániáról – Schengen álom marad


Nyilvánosságra hozta szerdán az Európai Bizottság Románia igazságszolgáltatási rendszerére vonatkozó jelentését, amelyet az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében állítottak össze. A jelentésnek nincs pozitív kicsengése, aminek következtében tovább húzódhat Románia schengeni csatlakozása, ugyanis több EU-s tagállam, főként Hollandia többször egyértelművé tette, mindaddig él vétó jogával, míg Románia nem rendezi az igazságszolgáltatás terén jelentkező problémáit. Noha történtek bizonyos előrelépések, a román hatóságoknak rengeteg intézkedést kell foganatosítaniuk annak érdekben, hogy a jogállamiságot biztosítsák – jelentette ki Mark Gray, az EB szóvivője, aki az Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus keretében összeállított igazságügyi jelentést ismertette. Megjegyezte, az EB kéréseiből a román hatóságok jó néhányat teljesítettek, azonban lényeges hiányosságokat is kell pótolniuk: például meg kell oldaniuk, hogy az igazságszolgáltatás ne legyen kitéve a támadásoknak. Emellett elmondta, a kormányban le kell cserélni azokat a minisztereket, akiknek a becsülete kétséges, illetve a parlamentet meg kell tisztítani azoktól a törvényhozóktól, akik esetében végleges döntés létezik összeférhetetlenség miatt. A EB elismeri, noha sikerült elérni az alkotmány tekintélyének visszaállítását, illetve az Alkotmánybíróság döntéseinek tiszteletben tartását, továbbra is aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás függetlenségének hiánya, illetve az a bizonytalanság, amellyel az igazságszolgáltatási intézmények küszködnek. A jelentésben kiemelik egy új főügyész és DNA-vezető kinevezésének fontosságát, a két tisztségre olyan személyek kinevezését javasolják, akik a közvélemény támogatásának örvendenek és akik bizonyítottan függetlenek, becsületesek, és kiváló szakemberek, hiszen ezen tulajdonságok nélkül nem léphetnek fel sikeresen a korrupció ellen. Az EB hangsúlyozza, a miniszterek és a törvényhozók példaként kell szolgáljanak a becsületesség szempontjából. mediafax

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk