Orosz pilótákat lőttek le Szíriában

Két orosz helikopterpilóta halt meg még pénteken a szíriai Palmüra közelében, mikor lelőtték azt a szír helikoptert, amellyel repültek – jelentette be szombaton az orosz védelmi minisztérium. Az orosz közlemény szerint a Mi-25-ös helikopterre az Iszlám Állam terroristái nyitottak tüzet, a gép lezuhant. A mostani két pilótával a hivatalos moszkvai közlések szerint az oroszok immár

Hitler ördögi tervére derült fény a nyilvánosságra hozott iratokból

Most kerültek nyilvánosságra azok a vatikáni iratok, amelyek szerint a náci Németország vezére, Adolf Hitler  egy különlegesen kiképzett SS kommandóval akarta elraboltatni XII. Piusz pápát, így próbálván megszerezni a hatalmat a katolikus egyház felett is. 1944 telén egy Giovanni Battista Montini nevű pap – a későbbi VI. Pál pápa – vitte meg a hírt a tervről a Vatikáni

NATO-csúcs – Egységes fellépés, a védelmi erő növelése és Oroszország egyaránt téma volt – ÖSSZEFOGLALÓ

Afganisztán, Irak és a menekültek megmentését szolgáló földközi-tengeri művelet egyaránt szerepelt a témák között szombaton a NATO-csúcs második, befejező napján Varsóban. A tagállamok állást foglaltak a közös védelem és a közös alapértékek mellett, a terrorizmussal szembeni védelmi és elrettentő erő fokozását, az euroatlanti térség és Európa egységét, az Oroszországgal folytatandó párbeszédet hangsúlyozták. Orbán Viktor nyilatkozatában


Gorbacsov: A NATO a hidegháborútól a forró háború felé tart

A NATO varsói csúcsértekezletének döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett – jelentette ki Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök szombaton az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva. „A NATO megkezdte az előkészületeket a hidegháborúnak forró háborúvá történő átalakítására” – fogalmazott a Szovjetunió utolsó elnöke. „A varsói retorika ordítóan arról árulkodik,

Orbán: Magyar kezdeményezésre a NATO is segít a migráció elleni küzdelemben

A NATO-Oroszország megállapodás megsértése nélkül erősítik meg „a keleti szárny” védelmét – szögezte le szombaton a magyar sajtónak nyilatkozva Orbán Viktor miniszterelnök, miután részt vett az Észak-atlanti Tanács kétnapos, a varsói NATO-csúcson tartott tanácskozásán. Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán is sugárzott nyilatkozatában kifejtette: miután a közép-kelet-európai országok beléptek az észak-atlanti szövetségbe, éveken át vita

Kanadai, német, brit és amerikai irányítással működnek a kelet-európai NATO-zászlóaljak

Kanadai, német, brit és amerikai irányítással működnek majd a Lengyelországban és a balti államokban állomásozó zászlóaljak – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Varsóban, az Észak-atlanti Tanács pénteki ülése után. Stoltenberg a péntek esti sajtóértekezleten elmondta: a NATO döntéshozatali szerve az atlanti szövetség keleti és déli részének megerősítéséről döntött, ennek értelmében négy zászlóalj fog


Nagy-Britannia katonákat küld Kelet-Európába

Nagy-Britannia több száz katonát küld kelet-európai NATO-tagállamokba, és átfogó intézkedéscsomagot is kidolgozott a térség katonai védelmének erősítésére. A brit védelmi minisztérium pénteken, a varsói NATO-csúcsértekezlet nyitónapján bejelentette, hogy egy ötszáz fős kontingens indul Észtországba, azzal a feladattal, hogy azonnali reagálású erőként lépjen fel bármilyen válság vagy incidens esetén. Egy további 150 tagú brit egység közelebbről

Ezért nem tudnak a székelyföldi fiatalok románul – riasztó kisérettségi-eredmények

Ezért nem tudnak a székelyföldi fiatalok románul – riasztó kisérettségi-eredmények

Hargita megye szerepelt a leggyengébben idén a nyolcadikosok román nyelvvizsgáján, ami egyértelműen az oktatási rendszer hiányosságait bizonyítja – idézte Borboly Csabát, a megyei önkormányzat elnökét az Agerpres hírügynökség szombaton. Az elemi oktatást lezáró országos felmérőn a székelyföldi megyében a tanulók évről évre rossz jegyeket szereznek román nyelvből: tavaly 56, idén pedig már csak 52 százalékuk

Példa nélküli mozgósítás Párizsban

Példa nélküli rendőri készültség várható vasárnap este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét követően Párizsban a Champs-Elysées sugárúton, amelyet francia győzelem esetén elözönlenek majd a hazai szurkolók.  Függetlenül attól, hogy a portugál vagy a hazai válogatott nyeri a döntőt, 3400 rendőrt és csendőrt mozgósítanak a világ egyik leghíresebb sugárútján – közölte szombat este Michel Cadot párizsi


És önnek milyen napja lesz? Horoszkóp vasárnapra

És önnek milyen napja lesz? Horoszkóp vasárnapra

A Rák kitartóan haladjon a saját útján, így fogja elérni a célját, az Oroszlán jó ha tudatosítja magában, álmodozással nem éri el a kiszemeltjét, az egyedülálló Mérleg ne keseredjen el – állapota átmeneti. * Kos (március 21.-április 20.) A hivatással kapcsolatos ügyek kötik le minden gondolatát. Szeretne váltani és egy új munkahelyen kipróbálni a tehetségét.