Affér: válaszolt a Reggeli Újság főszerkesztője Tőkés László EP-képviselő sajtóközleményére október 21, 2015 14:23 Szerző mediatica Politika Válaszolt a Reggeli Újság arra a sajtóközleményre, amelyet Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája jegyzett, és amelyet mi is közöltünk. A Borsi Balázs főszerkesztő által aláírt írás a Reggeli Újság Vélemény-rovatában jelent meg. A főszerkesztő azzal a kéréssel fordult lapunkhoz, hogy tegyük közzé a válaszukat is, amelynek az alábbiakban eleget teszünk. Célponttá váltunk Közleményt adott ki hétfőn …
Iliescut is utoléri a végzete október 21, 2015 12:46 Szerző mediatica Politika Beidézte Ion Iliescu volt román államfőt és Virgil Magureanut, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatóját szerdán a román legfőbb ügyészség; médiaértesülések szerint mindkettőjüket emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják meg az 1990. júniusi úgynevezett „bányászjárás” ügyében. A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és …
Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában október 21, 2015 11:34 Szerző mediatica Politika Megvizsgálják a nyelvi háttér szerepét az iskolai teljesítmény alakulásában – ezt tekinti jövőre elsődleges céljának a Kós Károly Akadémia. Az RMDSZ mellett működő szervezet 2016-ra vonatkozó tervét Kovács Péter ügyvezető elnök ismertette a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ Madridban tartott közgyűlésén. Emlékeztetett: a Kós Károly Alapítvány feladata a magyar közösség helyzetével kapcsolatos kutatásokat végezni, illetőleg …
Minket kérdeznek kettős állampolgárság-ügyben a Dél-Tirolban élő németek október 21, 2015 11:14 Szerző mediatica Politika Konferenciát rendeztek a kettős állampolgárságról Dél-Tirolban, az ott élő német közösség ugyanis szeretné megszerezni az osztrák állampolgárságot, s igyekeztek a közvéleményt minél szélesebb körben tájékoztatni ennek pozitív hatásairól. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is képviseltette magát Fancsali Ernő révén, közölte szerkesztőségünkkel a szervezet sajtóirodája. A Dél-Tirol fővárosában, Bozenben (olasz nevén: Bolzanóban) tartott konferencián …
BL: Nyolc gól és döntetlen Leverkusenben október 21, 2015 10:43 Szerző mediatica Sport Bár mindkét csapat vezetett két góllal, végül 4-4-es döntetlent hozott kedden a Bayer Leverkusen-AS Roma mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Az olasz csapatnak nagy szüksége lett volna a három pontra, mivel az előző körben meglepetésre kikapott a BATE Boriszov otthonában, ennek ellenére a gyógyszergyáriak kezdték jobban a Kassai Viktor által vezetett meccset …
Vége! Leáll a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának az építése október 20, 2015 23:02 Szerző mediatica Gazdaság A romániai Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye (Deva-Ilia) szakaszának az építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelező számára a szükséges építési engedélyt – közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió. A hatóság egy helyszíni vizsgálat után kötelezte a munkálatok beszüntetésére a kivitelezőt, mely keddtől elkezdte a visszavonulást a területről, és …
Johannis: Ebből nem lesz megállapodás! október 20, 2015 22:57 Szerző mediatica Gazdaság A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy Románia teljesíti-e a feltételeket ahhoz, hogy a washingtoni pénzintézet rugalmas hitelt biztosítson Bukarestnek – derült ki a román elnöki hivatal keddi közleményéből. Klaus Iohannis román elnök kedden fogadta hivatalában az IMF bukaresti küldöttségét. A megbeszélés napirendjén a szeptemberben le nem zárt, kétéves hitelmegállapodás, a Románia …
Csaknem 400-an haltak meg Szíriában, az orosz légicsapásokban október 20, 2015 22:54 Szerző mediatica Külföld Az orosz légierő által az utóbbi három hétben Szíriában megölt felkelők közül 52-en az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei voltak. A 127 polgári áldozatból 36 kiskorú, 34 pedig nő volt. A Szíriában szeptember vége óta tartó orosz légicsapásokban 370-en haltak meg, közöttük 243 felkelő és 127 civil – közölte kedden az Emberi Jogok …
Magyar kulturális hetet rendeznek Kassán október 20, 2015 22:53 Szerző mediatica Magyarság Rákóczi expressz – a kassai magyar kultúra és magyar-szlovák együttműködés hete címmel kezdődik kulturális programokból és szakmai rendezvényekből összeállított rendezvénysorozat Kassán pénteken – tájékoztatta az MTI-t Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja kedden. A pénteken induló kassai rendezvénysorozatot, a már két éve működő Pozsonyi kulturális hét mintájára, hagyományteremtő céllal szervezte meg a rendezvény ötletgazdája, Magyarország kassai …
Extra túlterhelés az új Star Wars-film jegyelővétele miatt október 20, 2015 22:49 Szerző mediatica Kultúra Akadozott a jegyelővétel a december 18-ától a mozikba kerülő Star Wars: Az ébredő Erő című filmre. A BBC a honlapján arról írt, hogy a brit Odeon- és Picturehouse-mozilánc online jegyelővétele hétfőn egy ideig akadozott, mivel a hatalmas érdeklődés miatt összeomlott a jegyeladás. A Vue brit mozihálózat szóvivője azonban azt mondta, hogy nézőik gond nélkül vásárolhatnak …