Pintér Attila az NB II-es Mezőkövesd edzője lett


Pintér Attila korábbi magyar szövetségi kapitány lett a Mezőkövesd Zsóry FC másodosztályú labdarúgócsapatának vezetőedzője. A borsodi klub elnöksége szerdán sajtótájékoztatón mutatta be az új vezetőedzőt. A klub honlapjának beszámolója szerint Tállai András elnök először az új szakember kinevezésének okát fejtette ki, de egyben az infrastruktúrára, a fejlesztésekre és a pénzügyi háttérre is kitért. Elárulta: 11 nap alatt sikerült megegyezniük Pintér Attilával.

“Nem szeretem a langyos vizet. Volt NB I-es ajánlatom is, de nem éreztem ott azt a célt, amit itt kértek tőlem. A szakmai stábban Ulbert Tibor kapusedzővel folytatom a munkát, de pályaedzőként Farkas József eddigi segítőm munkájára számítanék, aki még függ jelenlegi klubjától” – mondta Pintér. A 49 éves szakember korábban a Sopron, a Ferencváros, a Vasas és a Győr csapatát irányította az élvonalban, de dolgozott Baján, Sárváron, Celldömölkön és Pápán is. Kétszeres bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes. A magyar válogatottat 2013 decemberétől 2014 szeptemberéig szövetségi kapitányként vezette, de első tétmérkőzése, az Észak-Írország ellen 2-1-re elveszített Európa-bajnoki selejtező után menesztették, és azóta nem volt munkája. A Mezőkövesd a 2013/14-es idényben újoncként nem tudta kiharcolni a bennmaradást az NB I-ben, az előző évadban a másodosztály negyedik helyén végzett, jelenleg pedig az ötödik pozícióban tölti a téli szünetet. Hátránya négy pont a – feljutást jelentő – második helyen álló Zalaegerszeggel szemben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk