Operacsillagok lépnek fel Mága Zoltán újévi koncertjén


Az operaszínpadok csillagjainak sora, köztük Marcello Giordani szicíliai származású és Mario Frangoulis görög tenor lép fel Mága Zoltánnal közösen a hegedűművész hagyományos újévi koncertjén, a Papp László Budapest Sportarénában január elsején – mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díjas zenész, a koncert művészeti vezetője. Hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan a koncert idén is két részből fog állni, az elsőben klasszikus zeneművek, komolyzenei produkciók, míg a másodikban népszerű könnyűzenei darabok és örökzöld filmzenék szólalnak meg. A koncerten Mága Zoltánt és vendégeit 70 tagú zenekar, a 100 tagú kórus, a szintén 100 tagú fúvószenekar és egy 60 tagot számláló tánckar segíti majd a színpadon.

A második részben a hazai könnyűzenei élet kiválóságai közül Szulák Andrea, Szekeres Adrien, Charlie és a Kossuth-díjas zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla is fellép. Szintén a Prima Primissima-díjas hegedűművész vendége lesz a nyolcadik alkalommal megrendezett újévi gálaesten Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Molnár Piroska, a nemzet színészei is – hangsúlyozta Zsoldos Béla. Hasonlóan az idei évhez, a produkció a budapesti koncertet követően Bécsben is megtekinthető lesz 2016. január 3-án. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk