Illegális bevándorlás – Jobbik: csak a határzár nem oldja meg a problémát június 24, 2015 22:51 Szerző mediatica Politika A Jobbik szerint a határzár, a kerítés felállítása a szerb határszakaszon önmagában nem oldja meg az illegális bevándorlás problémáját. Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta, a Jobbik korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy az ország nincs felkészülve egy menekülthullámra, de szerinte a kabinet „felismerni látszik” a problémát. …
Christine Lagarde második mandátumot is vállalna az IMF élén június 24, 2015 22:51 Szerző mediatica Gazdaság Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója második mandátumot is vállalna a washingtoni székhelyű pénzügyi szervezet élén, ha a tagok is úgy akarják. „Minden az IMF tagjainak szándékán múlik” – mondta a francia közgazdász a Challenges című francia gazdasági napilap honlapján szerda este megjelent interjúban. „Ha úgy szeretnék, hogy folytassam a szolgálatot, ez természetesen olyan …
Tarlós: rossz a kommunikáció a kormány és Budapest között június 24, 2015 22:47 Szerző mediatica Politika Tarlós István főpolgármester szerint az ígéretekkel ellentétben nem valósult meg a konzultáció a kormánnyal a fontos budapesti kérdésekről, a rossz kommunikáció miatt pedig a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú finanszírozásáról sem születhetett meg a megállapodás. A városvezető erről szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A főpolgármester csodálkozásának adott hangot, amiért még mindig nem jött létre …
Bostoni robbantás – Kihirdették Dzsohar Carnajev halálos ítéletét június 24, 2015 22:46 Szerző mediatica Külföld Hivatalosan kihirdette Dzsohar Carnajev halálos ítéletét szerdán Bostonban az illetékes szövetségi bíró, miután az esküdtszék májusban bűnösnek találta őt a városban 2013-ban megtartott maratoni futóverseny nézői és versenyzői elleni robbantásos merénylet elkövetésében és a legsúlyosabb büntetés kiszabása mellett döntött. Carnajev, aki a világszerte nagy figyelemmel kísért tárgyalása során egyetlen alkalommal sem szólalt meg, az ítélethirdetéskor …
Női kézilabda-vb – Nehéz csoportban a magyarok június 24, 2015 22:45 Szerző mediatica Sport Nehéz csoportba került a magyar női kézilabda-válogatott, amely a házigazda dán, valamint a montenegrói, a japán, a tunéziai és a szabadkártyával induló szerb csapattal találkozik a decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A szerdai, koldingi sorsoláson eldőlt az is, hogy Németh András szövetségi kapitány Eb-hatodik együttese Herningben játssza majd csoportmeccseit. A dánok – akik a két évvel …
A boszniai bíróság először ítélt meg anyagi kártérítést háború alatti nemi erőszak áldozatának június 24, 2015 22:44 Szerző mediatica Külföld Bosznia-hercegovinai törvényszék szerdán először ítélt meg pénzbeli kártérítést olyan áldozat javára, akit a boszniai háború idején megerőszakoltak; az elkövetőket 10 évi szabadságvesztéssel is sújtották – számolt be a klix.ba nevű hírportál. A legnagyobb olvasottságú boszniai portál információi szerint az ítélet nem jogerős, mindkét fél fellebbezést nyújthat be. A boszniai háború idején, 1992 és 1995 között …
Az Európai Parlament megszavazta a Juncker-tervet június 24, 2015 22:43 Szerző mediatica Külföld Támogatásáról biztosította az Európai Parlament (EP) szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság által tavaly novemberben bejelentett, 315 milliárd eurós európai beruházást ösztönző befektetési intézkedéscsomagot, az úgynevezett Juncker-tervet. Az EP a tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsal folytatott tárgyalások során módosította a terv gerincét alkotó alap finanszírozási szerkezetét, beleszólási jogot nyert az alap vezetőségének kiválasztásába, és gondoskodott az alap …
Jelentősen lerövidül a Marosvásárhely és Szováta közötti távolság június 24, 2015 17:29 Szerző mediatica Aktuális Felavatják csütörtökön a 135-ös számú megyei út Nyárádmagyarós és Sóvárad között újjáépült szakaszát. A munkálatokat 2013 tavaszán kezdték és 2015. június 10-én fejezték be. A korszerűsítési munkálatok összértéke csaknem 52,5 millió lej. (Erről korábban itt írtunk.) Fotó: Kovács Árpád Géza A munkálatok megkezdéséig használhatatlan úton immár rövidebb idő alatt lehet eljutni Marosvásárhelyről Szovátára. mediatica
Vásárhelyi Forgatag: kiszínezik a várost június 24, 2015 17:25 Szerző mediatica Aktuális Kiszínezzük a várost címmel rendezik idén a Vásárhelyi Forgatagot, adja hírül a főszervező, Portik Vilmos a honlapján megjelent beszámolóban. A szervezők szerdai sajtótájékoztatóján bejelentették, az augusztus 26-án kezdődő rendezvénysorozaton a fesztiválhangulatot a nagyszínpadi koncertek biztosítják, fellép a többi között a Péterfy Bori and Love Band, a Keresztes Ildikó Band, a Budapest Bár, a Bagossy Brothers …
Elfogadta az új parlamenti választási törvényt a képviselőház június 24, 2015 16:50 Szerző mediatica Politika Elfogadta a képviselőház szerdán az új parlamenti választási törvényt, amelynek értelmében Románia – kisebb módosításokkal – visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez. A szenátus által már korábban megszavazott jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak pedig 136 tagja lesz. A képviseleti norma szerint 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és …