Obama kénytelen elfogadni Putyin kinyújtott kezét?


Barack Obama amerikai elnöknek el kell fogadnia Vlagyimir Putyin orosz államfő “kinyújtott kezét”, amellyel egy szélesebb körű nemzetközi koalíció létrehozását sürgeti az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen – vélte keddi szerkesztőségi írásában a Le Figaro. A francia konzervatív lap szerint kétségtelenül Bassár el-Aszad szíriai elnök “tekinthető a népe legfőbb ellenségének, a vérontás és az exodus legfőbb okának”. Ugyanakkor “nem ellensége az Iszlám Állam ellen összefogó nagyhatalmaknak”. A dzsihadista szervezet “az egész Közel-Keletet fenyegeti barbár hódításával, a terrorizmust pedig a tengereken túlra exportálja” – hívta fel a figyelmet a lap, amely szerint “az egyszerű hatékonyság nevében az orosz elnök logikájának kell győzedelmeskednie: Barack Obama hogyan utasíthatná el a kinyújtott kezet, amely minden alkalmas erő koalícióját javasolja a fanatikusok kalifátusával szemben?” – tette hozzá a lap. A Le Figaro szerint a francia külpolitika magára maradt a moralizáló szerepben, amely kizár minden együttműködést a szíriai rezsimmel. A konfliktus megoldásához a döntő kérdésekre kell koncentrálni, Bassár el-Aszad jövője pedig nem tartozik azok közé. “Az ő sorsát egy politikai megoldás fogja eldönteni, és nem fordítva. Ha a (francia) államfő elrontja ezt a kanyart, akkor a pálya szélére kerülhet a Washington és Moszkva közötti párbeszéd felvétele közben, amely az egész geopolitikai szférát érintheti, beleértve Európát és Ukrajnát is” – írta a Le Figaro. Egy másik napilap, a baloldali Libération is elismerte, hogy “egy olyan megnyugvás megtalálása a legsürgősebb most Szíriában, amelynek köszönhetően az erőket egyesíteni lehet az iszlamista fenyegetettséggel szemben. Fejben tartva ugyanakkor azt, hogy noha Aszad hatalomban tartása jó reálpolitika lehet, valójában sértés áldozatai címére és a határtalan cinizmus veszélyes megjutalmazása.” MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk