Megbénítja az önkormányzatok munkáját a korrupcióellenes harc – kolozsvári magyar politikusok

Kolozsvári magyar önkormányzati vezetők szerint megbénítja az önkormányzatok munkáját a korrupcióellenes harc. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, és Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke beszélt erről egy szerda esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen. A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely által szervezett fórumon Horváth Anna elmondta, többféleképpen értelmezhető törvények alapján kell végezniük a munkájukat, ezért soha nem lehetnek

Vádat emeltek a Bihar megyei önkormányzat magyar alelnöke ellen

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt csütörtökön Kiss Sándor Bihar megyei önkormányzati alelnök ellen, akit négyrendbeli pénzmosással, hivatali visszaéléssel, csúszópénz elfogadásával, és befolyással való üzérkedéssel vádol – közölte honlapján a vádhatóság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus-vállalkozó mellett az ügyészség vádat emelt több romániai és magyarországi üzletember ellen

Új szabadelvű pártot hoz létre a román kormánykoalíció két kisebb pártja

Összeolvad és új szabadelvű pártot hoz létre Romániában a kormánykoalíció két kisebb pártja Liberálisok és Demokraták Szövetsége néven, amelyet ugyanúgy ALDE-nak fognak rövidíteni, mint az Európai Parlament liberális frakcióját (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) – közölték csütörtökön az alapítók. A romániai ALDE Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök Liberális Reform Pártja (PLR) és a – jelenleg


Három év letöltendő börtönt kapott a boxbajnokból lett szövetségi elnök

Rudel Obreját első fokon ítélte el a Bukaresti Törvényszék, amely az Ovidiu Vântu üzletember feljelentése alapján indított eljárásban döntött így. A vád szerint a felperes az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél jelezte, hogy Obreja pénzt kért azért, hogy befolyását érvényesítve közbenjárjon egy bírónál, és ezáltal segítsen Vântunak enyhébb ítéletben részesülni a Legfelsőbb Bíróságon és Semmítőszéken. mediatica

Kiderült, miért Orbán a főszereplő a vizes vb himnuszában

Rohamtempóban kellett Demjén Rózsiéknak megírni a vizes vb dalát két éve. Az énekes azt állítja: bár az Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás megígérte, hogy ha megnyerjük a rendezés jogát, akkor visszatérnek az anyagiakra, ebből nem lett semmi – írta a BorsOnline. Pedig saját zsebből kellett stúdiót bérelniük, az operaházban dolgoztak, kórust alkalmaztak és mint panaszkodott:

Mégsem épül meg az autópálya!

Autópályaépítésben újabb kudarcot könyvelt el a román állam, miután nem talált magánbefektetőt a Brassót Comarnickal összekötő sztrádaszakasz kivitelezésére. A 60 kilométernyi útról, amely nagyban lerövidítené a Cenk alatti település, valamint a főváros közötti menetidőt, a francia Vincivel, az osztrák Strabaggal és a görög Aktóval folytak tárgyalások, azonban ezek nem vezettek eredményre. A három vállalat konzorciuma


Lefilmezték a halálos balesetet. Sokkoló felvétel!

Életét vesztette egy 45 éves férfi, amikor a menetirányával ellentétes oldalon közlekedő teherautó vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött, áttért az ő oldalára, és telibe találta. A baleset a bukaresti terelőúton történt, szerda délelőtt, a Pro TV híradójában számolt be róla, és a teherautó mögött közlekedő gépkocsi kamerája által rögzített felvételeket is bemutatták. A képsoron

Átadják az erdélyi Szék község felújított Árpád-kori református templomát

A néphagyományairól híres erdélyi Szék községben pénteken tartják az elmúlt két évben felújított Árpád-kori műemléktemplom műszaki átadását – tájékoztatták az MTI-t szerdai közleményükben a felújítás tervezői és kivitelezői. A műemlékvédő szakemberek megerősítették a templom tartószerkezetét, külső és belső falait, felújították a díszítőelemeket és a szószéket. A helyreállítás során feltárták és konzerválták a templom valamennyi történeti

Vádat emeltek Szilágycseh RMDSZ-es polgármestere ellen

Vádat emelt a Szilágy megyei törvényszék ügyészsége Varga András, Szilágycseh (Cehu Silvanei) polgármestere ellen, akit hivatali visszaéléssel és csalással gyanúsítanak – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség. A vádirat szerint az erdélyi kisváros elöljárója törvénytelen módon hagyta jóvá, hogy az önkormányzat 75 ezer lejjel egészítse ki egy útépítő céggel kötött szerződés költségvetési keretét. A vádhatóság egy


Lemondott Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere

Lemondott tisztségéről Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, aki ellen szerdán vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte a Székelyhon portál. A portál szerint a házi őrizetben lévő polgármester lemondó levelét a felesége vitte be a polgármesteri hivatalba. A lemondás tényét a polgármesteri teendőket ellátó Antal Attila alpolgármester és Ráduly ügyvédje is megerősítette a portálnak. A