Orbánt tartják a legjobb miniszterelnöknek

A Nézőpont Intézet által a rendszerváltás utáni miniszterelnökök megítéléséről készített felmérés szerint a megkérdezettek Orbán Viktort tartják a legjobb, Gyurcsány Ferencet pedig a legrosszabb kormányfőnek. A közvélemény-kutató cég kedden a honlapján tette közzé június elején végzett felmérésének eredményeit. Közleményükben felidézték: az 1990 óta eltelt 25 évben hét miniszterelnöke volt az országnak. A legtöbben Orbán Viktort

Elhunyt a korábbi török államfő

Elhunyt a korábbi török államfő és miniszterelnök, Suleyman Demirel. A politikus 1965-től kezdve több mint 11 éven át hét kormány élén vezette országát, 1993 és 2000 között pedig az államfői tisztséget töltötte be. Súlyos légúti fertőzés következtében vesztette életét egy ankarai kórházban. 90 éves volt. mediatica

Leugrott a 10 emeletes blokk tetejéről, és… életben maradt!(?)

Leugrott egy tíz emeletes tömbház tetejéről és a csodával határos módon életben maradt egy 36 éves férfi Râmnicu Vâlceán, kedden este. A rendőrség vizsgálja tettének indítékát. Az intézmény szóvivője közölte, az öngyilkossági kísérlet azért nem volt sikeres, mert a férfi zuhanását jelentős mértékben lassította egy fa koronája. Így többrendbéli végtagtöréssel megúszta a kalandját. Két hónapja


NBA – Negyven év után újra bajnok a Golden State Warriors

A Golden State Warriors lett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoka, mivel kedden a döntős párharc hatodik mérkőzésén vendégként legyőzte a Cleveland Cavalierst, így 4-2-re megnyerte a párharcot, s 40 év szünet után újra elhódította a trófeát. A negyedszer bajnok oaklandi együttesben ezúttal a döntő legértékesebb játékosának választott Andre Iguodala, valamint a szezon legjobbja, Stephen Curry

Székelyföldi települések, ahol elkezdődhet az útépítés

Kovászna megyéből 17 település polgármestere írta alá az Országos Területfejlesztési Programból (PNDL) jóváhagyott pénzösszegekről szóló szerződéseket. A Fejlesztési Minisztérium által biztosított több mint húsz millió lej összértékű támogatásból az utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítése valósul meg. Ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Szentkatolna, Kommandó, Zabola, Barót, Hídvég, Bodzaforduló, Barátos, Kovászna, Szitabodza és Zágon, útjavításra pedig Bárkány, Kisbacon,

SMURD: megérkezett az új mentőautó!

A rohammentő-szolgálat marosvásárhelyi alakulatának gépkocsiállománya június 15-én egy új B2-es típusú mentővel gazdagodott. A sürgősségi elsősegélynyújtásra alkalmas járművet újjáélesztéshez szükséges felszereléssel látták el. Képünk illusztráció A mentőautót a marosvásárhelyi tűzoltók használják, így ez a beruházás is a megyeszékhelyi balesetekhez való kiszállási időt csökkenti majd. ► Népújság


A Sapientia EMTE felhívása

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara a 2015-2016-ös tanévre a Filmművészet, fotóművészet, média szakra felvételt hirdet 5 nem erdélyi lakhelyű, a Kárpát-medencében élő hallgató számára. A sikeres felvételt nyert hallgatókat – a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány támogatásával – a képzés 3 éve alatt díjmentesen a kar saját kollégiumában helyezik el, továbbá biztosítják számukra

5,5 milliárd forintba kerül a magyarországi támogatással Erdélyben megépülhető református kórház

A tervek szerint 5,5 milliárd forintba kerülhet az a kórház, amely magyarországi támogatással épülhet meg Erdélyben és amelyet a református egyház működtetne – írta a maszol.ro erdélyi magyar hírportál. A portálnak Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilatkozott, aki elmondta, hogy nem új keletű kezdeményezésről van szó. Emlékeztetett, hogy már 2010-ben püspöki beiktató beszédében is szorgalmazta

A bizalomról a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón

Háromezer-ötszáz fiatalt várnak a szervezők a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóra, amelyet idén július 21. és 25. között Tatán rendeznek meg. A Magyarországi Református Egyház (MRE) kétévente megrendezett ifjúsági találkozóján közel 200 közéleti, hitéleti, kulturális és párkapcsolati program várja az érdeklődőket. A Csillagpont jellegzetessége, hogy minden évben van egy fő témája, a korábbi években többek között


Oscarra nevezték A Saul fiát

Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel. A bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap filmszakmai döntőbizottságának öt tagja – Goda Kriszta, Havas Ágnes, Kálmán András, Kovács