Aktuális

Szégyentelenül csúsztatott az Antena 3, az EMI feljelenti a CNA-nál

Több adásában is „szégyenteljes, csúsztatásoktól hemzsegő” beszámolót sugárzott az Antena3 hírtelevízió, mondta sajtótájékoztatón az EMI-tábor főszervezője. Annak ellenére, hogy jelen voltak a táborban és saját felvételeket is készítettek, élő tudósításuk mellé hamis, félrevezető képanyagokat vágtak be (magyarországi lőtéri gyakorlatokat vagy a 2006-os budapesti tévéostrom képeit) – közölte Soós Sándor. Azt is bejelentette, hogy a tudósítás

Ingyenes vagy kedvezményes utazás nélkül maradhatnak a nyugdíjasok

Szeptember 1-jétől ingyenes vagy kedvezményes utazási lehetőség nélkül maradhatnak a nyugdíjasok és a háborús veteránok – jelentette be a Román Szállítók Szövetsége (FORT), amely azt állítja, hogy a Közlekedési Minisztériumnak több mint egyéves tartozása van a szállítók felé, kb. 100 millió lej értékben. Mivel nem kaptak semmilyen választ, amely szavatolná az adósságok kifizetését vagy kiegyenlítését,

Nem kérnek a ciánból Nagybányán – írtak a magyar kormánynak

A magyar kormányt is tájékoztatta Nagybánya polgármesteri hivatala a városba tervezett ciántechnológiás bányaberuházásról. “Adatokat közöltünk a 2000-es ökológiai balesetről, a ciánfelhasználású bányászattal kapcsolatos európai normákról és ajánlásokról, az európai emberi jogi bíróságnál e tárgyban hozott ítéletekről, a nagybányai urbanisztikai bizottság álláspontjáról, valamint egy esetleges műszaki baleset lehetséges határokon átnyúló hatásairól” – nyilatkozta az Agerpresnek Catalin


Rémálom: vérvörössé vált a Sebes-Körös vize

Rémálomszerű élményben volt részük azoknak, akik augusztus 3-án délután 3 óra körül a Sebes-Körös partján sétálgattak, a folyó vize ugyanis vérvörössé vált – számolt be a hírről az Eurocom.wordpress.com a Cotidianul.ro-ra hivatkozva. Hogy mi történt, egyelőre nem tudni, feltételezések szerint vagy egy ülepítő szakadt át, vagy egy uránbányában történt baleset, a térségben ugyanis elég sok

Szánalmas – 43 km/h a vonatok átlagsebessége Romániában

A vasúti pálya gyatra állapota miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométerre, a tehervonatoké átlagosan 21 kilométerre csökkent – jelentette ki Nicolae Micu. A vasúti infrastruktúrát fenntartó CFR vezérigazgatója szerint ez az átlagsebesség mintegy húsz kilométerrel kevesebb a „sok évvel ezelőtti” átlagnál. Nicolae Micu szerint a több mint tízezer kilométer romániai vasúti pályából mintegy 8000

Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora

Idén 20. alkalommal szervezték meg a Határon Túli Magyar Középiskolások Táborát Cseresznyésen, ahová Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból érkeztek diákok. Térségünkből Temesvár, Lupény, Déva és Kézdivásárhely diákságának képviselői voltak jelen. Az előző évektől eltérően, ez alkalommal egy helyett 5 magyar író (Gárdonyi Géza, Weöres Sándor, Karinthy Frigyes, Páskándi Géza és Csengey Dénes) életét és munkásságát


Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Az ország hat nyugati megyéjében csütörtökön és pénteken narancssárga kánikulariadó érvényes, a hőmérséklet elérheti a 40 fokot, kellemetlen hőérzet várható, a fővárosra és további 17 megyére sárga riasztást adtak ki. Szatmár, Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Mehedinţi megyében narancssárga riasztás érvényes, itt fokozódik a kánikula, a legmagasabb hőmérsékleti értékek elérik a 37-40 fokot, a kellemetlen

IGEN az egészségügyi kártyára! NEM a terjesztésre! NEM a kitöltésre!

A háziorvosok internetes aláírásgyűjtési kampányt indítottak, melynek szlogenje: IGEN az egészségügyi kártyára! NEM a terjesztésre! NEM a kitöltésre. A Háziorvosok és Általános Orvosok Országos Társasága (SNMF) és a Háziorvosok Patronátusának Országos Föderációja (FNPMF) július végén ismételten közölte, hogy az egészségügyi kártyák szétosztását, az adatok rögzítését, illetve a kártyaleolvasók beszerzését az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) kellene

Ősztől megnyitja kapuit a szászrégeni szórványkollégium

Elkezdődött egy újabb szórványkollégiumnak otthont adó közösségi épület tatarozása, átépítése – jelentette be Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A Római Katolikus Egyházközség és az Ady István református lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány 25 éves szerződést kötött. A szerződés értelmében a szórványiskolát működtető alapítvány huszonöt éven át ingyenesen használhatja az egyház tulajdonában lévő


Akkreditálták az első magyar mesterképző szakot a MOGYE-n

A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) döntése értelmében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) ősztől elindulhat az első magyar tannyelvű mesterképző szak. A gyógyszerészeti karon induló, egyéves képzést nyújtó orvosi biotechnológia szakon húsz fizetéses, és öt tandíjmentes helyet hirdettek meg a magyar nyelven tanulni akaró fiatalok számára. Szilágyi Tibor rektorhelyettes az MTI-nek elmondta,