Pert nyert Románia az amerikai Chevron olajipari cég ellen február 3, 2018 21:10 Szerző mediatica Gazdaság Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben – közölte szombaton a bukaresti kormány sajtóirodája. Ezen felül a román alapkamatot nyolc százalékkal meghaladó kamat kifizetésére kötelezték a Chevront, amit …
Tavaly 6,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában február 2, 2018 14:19 Szerző mediatica Gazdaság Tavaly 6,5 százalékkal, 26,915 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet. Ezek 80 százalékát román turisták töltötték, 20 százalékát külföldiek, ez utóbbiak átlagban 1,9 éjszakára szálltak meg. Tavaly 10,4 százalékkal több, 12,056 millió turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, amiből 9,307 millió román turista …
Szerdán érvénybe lép az adóügyi kihágások megelőzését célzó törvény január 17, 2018 12:04 Szerző mediatica Gazdaság Szerdától érvénybe lép az adóügyi kihágások megelőzését célzó törvény, húsz nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően. A jogszabály értelmében az ellenőrzéssel és bírságok kiszabásával megbízott intézményeknek és hatóságoknak kötelességük lesz a kihágás észlelésekor először figyelmeztetést adni, illetve határidőt kitűzni, amíg a szabálytalanság elkövetője helyrehozhatja a hibát. A jogszabály előírja, hogy az ellenőrző és bírságokat …
Kilencmilliárd euróra növelte forgalmát tavaly a Rossmann január 4, 2018 12:32 Szerző mediatica Gazdaság Történetében először kilencmilliárd eurós forgalmat ért el tavaly a német Rossmann háztartási cikkeket, higiéniai és kozmetikai szereket forgalmazó kiskereskedelmi lánc. A Rossmann tavaly, az előző évihez képest, 6,8 százalékkal növelte forgalmát. A családi tulajdonban lévő vállalat nyereségadatokat nem hoz nyilvánosságra. A Rossmann hat európai országban 3770 üzletet üzemeltet és 54,5 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 32 …
Átadták az M35-ös autópálya új szakaszát január 2, 2018 16:40 Szerző mediatica Gazdaság Elkészült és ünnepélyesen átadták december 13-án az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az autópálya új szakasza az év végig ingyenes. Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres …
Két és fél éves csúcson az olajár! december 12, 2017 12:56 Szerző mediatica Gazdaság Közel két és fél éves csúcsra emelkedett a Brent olajfajta hordónkénti ára kedd kora reggel. A Brent jegyzése 65,61 dolláron állt reggel hét órakor, ami 92 cent (1,42 százalék) emelkedés a hétfői záróértékéhez képest. A Brent ára ezzel 2015 júniusa óta először került 65 dollár fölé. A kőolaj árát az a bejelentés hajtotta fel, hogy …
Csődvédelem alatt a Vásárhelyi Hírlapot és Krónikát is megjelentető lapkiadó december 6, 2017 14:10 Szerző mediatica Gazdaság A Hargita megyei törvényszék helyt adott a legnagyobb erdélyi magyar lapcsalád kiadója, az Udvarhelyi Híradó Kft. csődvédelmi kérelmének – írta szerdai számában a lapcsaládhoz tartozó Krónika napilap. A kiadó körlevélben értesítette a munkatársait, hogy a fizetésképtelenség elkerülése érdekében kezdeményezett eljárással lehetőség nyílik a lapkiadó helyzetének stabilizálására. Azt is tudatta, hogy a lapkiadás továbbra is zavartalan. …
Fontos bejelentés a nyugdíjak decemberi folyósításáról december 6, 2017 12:28 Szerző mediatica Gazdaság Hamarabb érkezik decemberben a nyugdíj: 22-éig mindenki megkapja havi juttatását – közölte a munkaügyi minisztérium. A postások december 12-e és 22-e között viszik házhoz a nyugdíjakat, az elmaradt összegeket és más, különleges jellegű törvények által előírt anyagi juttatásokat pedig a december 19-e és 22-e közötti időszakban fizetik ki. A háborús veteránok december 12-e és 22-e …
Ajándékozási szokásaink Mikuláskor: megkérdezték, mit vásárolunk, és milyen értékben december 6, 2017 12:23 Szerző mediatica Gazdaság Egy piackutatás szerint a román állampolgárok idén átlagosan 340 lejt költöttek Mikulásra. Ez kevéssel több, mint a tavaly Mikulás-ajándékokra szánt összeg. A legtöbben édességeket, játékokat és ruhaneműt, lábbelit vásárolnak ilyenkor – derül ki a felmérésből. Azok közül, akik azt nyilatkozták, hogy vásárolnak ajándékot Mikulásra, 44% 100 és 250 lej közötti összeget szántak erre a célra. …
Ezért nő a hitelkamat december 4, 2017 14:09 Szerző mediatica Gazdaság Már 2,21 százalék a 3 hónapos Robor irányadó kamat, 2014 októbere óta a legmagasabb, közölte ma a Román Nemzeti Bank. A bankközi piacon használt mutató azért lényeges, mert ennek alapján számítják ki a kamatot a lejben folyósított hitelek legnagyobb része esetében.