Gazdaság

Hargita Airport: légi összeköttetést akarnak Székelyföld és Budapest között

Előkészítik a vonatkozó tanácshatározatot Hargita Megye Tanácsánál a Hargita megyei repülőtér nemrég elkészült fejlesztési koncepciója alapján, a törvény által előírt közvita lejárta után – hangzott el a csíkszeredai megyeházán január 13-án, kedden tartott megbeszélésen. Mint ismert, Hargita Megye Tanácsa arról folytat konzultációsorozatot szakemberekkel, vállalkozókkal, önkormányzatokkal, hogy a csíkcsicsói füves repülőteret miként fejleszthetnék olyan szintre, Hargita

Történelmi mélypontra ért az éves román infláció

Decemberben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, miután az élelmiszerek 0,2 százalékkal, a szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, a nem élelmiszertermékek ára viszont 0,5 százalékkal csökkent. Tavaly decemberben, 2013 utolsó hónapjához képest, az élelmiszerek 0,4 százalékkal kerültek kevesebbe, a nem élelmiszerek ugyanakkor 1,25 százalékkal drágultak, a szolgáltatások is 2,25 százalékkal kerültek többe.

Tavasztól léphet életbe a GMO-tilalom

Tavasszal lép majd hatályba az az új uniós jogszabály, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament strasbourgi plénuma, és amely gyakorlatilag minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy meghatározott indokokra hivatkozva, saját hatáskörben tiltsa meg az uniós szinten egyébként engedélyezett génmódosított organizmusok (GMO) köztermesztését saját területükön. Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a javaslatot 480 EP-képviselő támogatta,


Többpárti konszenzussal épülhet sztráda Romániában

Victor Ponta miniszterelnök az ellenzékkel megkötendő többpárti egyezménytől tette függővé kedden azt, hogy kormánya megkösse a szerződést az első köz- és magánszféra partnerségben (PPP) megvalósítandó autópálya megépítéséről. A bukaresti kormány 2013 decemberében jelentette be, hogy a Vinci-Strabag-Aktor konzorcium nyerte a Kárpátokat átszelő Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást, de a szerződéskötést azóta több ízben elhalasztották. A

Tarlós: dugódíj 2016 végétől

A dugódíj bevezetésének reális időpontja 2016 vége – erről Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában beszélt. A politikus emlékeztetett: a Demszky-kabinet a 4-es metróhoz kapott uniós támogatás fejében vállalta a behajtási díj bevezetését. Ez része a támogatási szerződésnek és ha nem akarjuk visszafizetni a beruházásra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetni

A MÁV-Start több mint 100 vasúti kocsit újít fel az idén

A MÁV-Start 2015-ben is folytatja személyszállító járműparkjának korszerűsítését: 106 elővárosi személykocsi mellett a gyorsvonati, távolsági vonatok 25 régi személykocsija is megújul – közölte a vasúttársaság. A MÁV-Start utal rá, hogy a budapesti elővárosi közlekedésben futó személykocsik 2012-ben megkezdett felújítása révén 2014 végére 341 kocsi vált komfortosabbá, esztétikusabbá. Ezek közül 150-nél új, fecskemotívumokkal díszített belső teret


Közlekedési miniszter: autópálya Marosvásárhelyről Kolozsvárra, már 2016-ban

Románia mintegy 30 milliárd eurót költhet autópálya-építésre 2030-ig. A tervbe vett és elkezdett munkálatok eredményeként kb. 250 kilométernyi autópálya épül meg idén és jövőre, jelentette be kedden a közlekedési miniszter. Ioan Rus szerint idén kb. 50 kilométernyi sztrádaszakaszt véglegesítenek és adnak használatba, jövőre pedig a fennmaradó 200 kilométert vehetik majd használatba az autósok. A miniszter

Baleset: ha fiatal a sofőr…

A 25 év alatti sofőrök javára szóló javaslatot tett a pénzügyminisztérium a pénzügyi felügyeletnek. Azt kérték, hogy gondolják újra a legfiatalabb gépkocsivezetők esetében alkalmazott kötelező felelősségbiztosítási díjszabást, ugyanis a nagyobb kockázati tényező miatt sokak számára megfizetethetetlennek bizonyul a több mint 2000 lejes tarifa. Képünk illusztráció A 25 év alattiak azért kell lényegesen nagyobb díjat fizessenek,


Enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta

Enyhén, 6,5 százalékra mérséklődött tavaly novemberben a román munkanélküliségi ráta – közölte szerdán az országos statisztikai intézet. Az előző havinál 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb a ráta, 2013 novemberéhez képest pedig 0,6 százalékponttal csökkent. A 617 ezer állástalant regisztráltak, a férfiak körében 7 százalékos a munkanélküliségi ráta, a nőknél 5,9 százalék. Októberben 5,13 százalék volt a