Közlekedési miniszter: autópálya Marosvásárhelyről Kolozsvárra, már 2016-ban


Románia mintegy 30 milliárd eurót költhet autópálya-építésre 2030-ig. A tervbe vett és elkezdett munkálatok eredményeként kb. 250 kilométernyi autópálya épül meg idén és jövőre, jelentette be kedden a közlekedési miniszter. Ioan Rus szerint idén kb. 50 kilométernyi sztrádaszakaszt véglegesítenek és adnak használatba, jövőre pedig a fennmaradó 200 kilométert vehetik majd használatba az autósok. A miniszter szerint 2016-ban Marosvásárhelyről Kolozsvárra és Fogarasra is autópályán juthatunk majd el, ugyanakkor Fogarasról nagyszebeni és brassói összeköttetés is lesz, a dél-erdélyi autópálya révén.

Az észak-erdélyi autópályán a Berettyószéplak és a Kolozs megyei Nádasszentmihály közötti szakasz a tervek szerint 2017-ben készül el, mondta még a miniszter. Ezen az úton idén a Gyalut Magyarnádassal összekötő szakaszt avatják fel, ugyanakkor átadják a Nagylakról Aradra vezető út még hiányzó 16,6 km-ét, 25,7 km-t a Temesvár-Lugos pályán, valamint a Bukarestet Ploieşti-tel összekötő sztráda véglegesítéséhez szükséges 4,9 km-t. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk