Gazdaság

Két és fél éves csúcson az olajár!

Közel két és fél éves csúcsra emelkedett a Brent olajfajta hordónkénti ára kedd kora reggel. A Brent jegyzése 65,61 dolláron állt reggel hét órakor, ami 92 cent (1,42 százalék) emelkedés a hétfői záróértékéhez képest. A Brent ára ezzel 2015 júniusa óta először került 65 dollár fölé. A kőolaj árát az a bejelentés hajtotta fel, hogy

Csődvédelem alatt a Vásárhelyi Hírlapot és Krónikát is megjelentető lapkiadó

A Hargita megyei törvényszék helyt adott a legnagyobb erdélyi magyar lapcsalád kiadója, az Udvarhelyi Híradó Kft. csődvédelmi kérelmének – írta szerdai számában a lapcsaládhoz tartozó Krónika napilap. A kiadó körlevélben értesítette a munkatársait, hogy a fizetésképtelenség elkerülése érdekében kezdeményezett eljárással lehetőség nyílik a lapkiadó helyzetének stabilizálására. Azt is tudatta, hogy a lapkiadás továbbra is zavartalan.

Fontos bejelentés a nyugdíjak decemberi folyósításáról

Hamarabb érkezik decemberben a nyugdíj: 22-éig mindenki megkapja havi juttatását – közölte a munkaügyi minisztérium. A postások december 12-e és 22-e között viszik házhoz a nyugdíjakat, az elmaradt összegeket és más, különleges jellegű törvények által előírt anyagi juttatásokat pedig a december 19-e és 22-e közötti időszakban fizetik ki. A háborús veteránok december 12-e és 22-e


Ajándékozási szokásaink Mikuláskor: megkérdezték, mit vásárolunk, és milyen értékben

Egy piackutatás szerint a román állampolgárok idén átlagosan 340 lejt költöttek Mikulásra. Ez kevéssel több, mint a tavaly Mikulás-ajándékokra szánt összeg. A legtöbben édességeket, játékokat és ruhaneműt, lábbelit vásárolnak ilyenkor – derül ki a felmérésből. Azok közül, akik azt nyilatkozták, hogy vásárolnak ajándékot Mikulásra, 44% 100 és 250 lej közötti összeget szántak erre a célra.

Ezért nő a hitelkamat

Már 2,21 százalék a 3 hónapos Robor irányadó kamat, 2014 októbere óta a legmagasabb, közölte ma a Román Nemzeti Bank. A bankközi piacon használt mutató azért lényeges, mert ennek alapján számítják ki a kamatot a lejben folyósított hitelek legnagyobb része esetében.

Bejelentés Marosvásárhelyen: 50 százalékkal több pénz a Maros-mezőségi magyar gazdáknak!

A Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program keretében leadott valamennyi érvényes és értékelhető pályázatra támogatást nyújt a magyar kormány – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Marosvásárhelyen, sajtótájékoztatón. Maros megye mezőségi kisrégiójában fél évvel ezelőtt kísérleti jelleggel hirdették meg a magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programot. Magyar Levente elmondta: 526 mezőségi vállalkozó


APIA: 10 év alatt 20 milliárd euró a gazdáknak

Tíz év alatt 20 milliárd euró érkezett az országba és jutott el a gazdákhoz a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) közvetítésével – nyilatkozta egy hétfői szakkonferencián az APIA vezérigazgató-helyettese. Paul Kmen elmondta, tíz év alatt 20 milliárd eurót osztott szét az APIA a romániai gazdák között, ugyanakkor jelentősen nőtt a gazdák által átlagban megművelt

Ezt biztosan nem tudtad az ásványvízről

Az ásványvíz volt a legfőbb exportáru az év első felében Hargita megyében. Az ásványvizet a sör, a fabútorok, a faanyag és a rönkfa követte a legnépszerűbb exportcikkek listáján, derült ki a prefektusi kollégium hétfői ülésén ismertetett vámhivatali statisztikából. Az idézett forrás szerint az első félévben 1.035 exportművelet történt, és a legnépszerűbb kiviteli cikk az ásványvíz

Brüsszel aggodalommal figyeli Románia döntését

Az Európai Bizottság (EB) aggodalommal figyeli, hogy Románia is lemondana a kötelező magánnyugdíjról – mondta Valdis Dombrovskis, az euróért és szociális párbeszédért felelős uniós biztos pénteken egy bukaresti rendezvényen. Az EB alelnöke úgy vélekedett: a demográfiai hanyatlás közepette a hárompilléres nyugdíjrendszer feladása kétségessé teszi a munkavállalók öregkori ellátását. Mihai Tudose román miniszterelnök szeptemberben jelentette be:


Csíkszeredai gyárát bezárná, a termelést Marosvásárhelyre költöztetné a Heineken

A Heinekennel vívott „szabadságharcáról” és kisüzemi söreiről elhíresült csíkszentsimoni cég megvásárolná a holland sörmulti romániai és magyarországi gyártóegységeit, valamint a Hargita sörmárkát is – erősítette meg a Világgazdaságnak Lénárd András, a székelyföldi vállalat tulajdonos-cégvezetője. A Lixid Projekt Kft. – az Igazi Csíki Sör gyártója – megbízásából a céget a Heineken-perben is képviselő budapesti Ormai és