Külföld

A volt norvég kormányfő lesz az új NATO-főtitkár

Jens Stoltenberg volt norvég miniszterelnök lesz 2014. október 1-jétől a NATO főtitkára – jelentette be pénteken hivatalosan az észak-atlanti szövetség. Anders Fogh Ramussen jelenlegi NATO-főtitkár megbízatását legutóbb szeptember 30-ig hosszabbította meg a szövetség legfőbb döntéshozó szerve, az Észak-Atlanti Tanács annak érdekében, hogy az ősszel esedékes walesi NATO-csúcsot, amelyet ő készített elő, ő is vezethesse le.

Megoldódott az eltűnt maláj repülőgép rejtélye. Halálba vitte 238 utasát az öngyilkos pilóta

Egyre biztosabb, hogy megtalálták a közel három hete eltűnt maláj repülőgép roncsait, egy francia műhold képén 122 vízen úszó tárgyat számoltak meg. Az egyméterestől huszonhárom méteresig mért darabok helyét már olyan szűken sikerült behatárolni, hogy a hajóknak csak négyszáz négyzetkilométernyi területen kell keresni őket. Közben pedig egyre erősebb a gyanú, hogy a repülőgép parancsnoka, Zaharie

Menesztették az ukrán védelmi minisztert. Csak második nekifutásra sikerült

Menesztette hivatalából kedden Ihor Tenyuh ideiglenes védelmi minisztert az ukrán parlament. A javaslat csak másodszori nekifutásra ment át a törvényhozáson. Először nem kapta meg a kellő számú szavazatot, majd a frakciók közötti konzultáció után a képviselők újra szavaztak. Ekkor már 228 képviselő támogatta Tenyuh leváltását, amelyhez legalább 226 szavazatra volt szükség a 450 fős törvényhozásban.


A nagy esélyes újra megpróbálná. „Nagyon aggaszt, hogy az országunk milyen irányba halad“

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter közölte, hogy “nyilvánvalóan gondolkodik mindenfajta döntéseken”, ám azt egyelőre nem döntötte el, hogy indulni kíván-e a 2016-os amerikai elnökválasztáson – közölte híroldalán vasárnap a Fox News televízió. A volt politikust, aki az eddigi közvélemény-kutatások szerint jó eséllyel szállhatna harcba a Demokrata Párt hivatalos elnökjelölti címének megszerzéséért, a Clinton Globális Kezdeményezés

„Furcsának“ nevezett felvetés, amelyre „illedelmes“ választ ígérnek: Magyarország megkaphatná Kárpátalját

Ukrajna felosztását javasolja Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke, az orosz Állami Duma alelnöke – értesült a TVP1 lengyelországi tévé. A tévé híradása szerint – amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség is idézett – az orosz alsóház alelnökének erről szóló “hivatalos” levelét megkapta a lengyel, a magyar és a

A román államfő javaslata a NATO-nak az ukrán válság nyomán előállt helyzet kezelésére. „Itt a jó alkalom“

A NATO-erők átcsoportosítását szorgalmazta Traian Basescu román államfő hétfőn az utóbbi hónapok orosz katonai tevékenységére hivatkozva – közölte a Mediafax hírügynökség. A hágai kétnapos nukleáris csúcstalálkozóra induló Basescu elutazása előtt a repülőtéren azt mondta: az összejövetel jó alkalmat jelent számára, hogy a térségben kialakult helyzetről tájékoztassa a hágai csúcson résztvevő állam- és kormányfőket. A román


Miért nem mondták el az igazságot az eltűnt utasszállító ügyében? „Két hétig hazudtak.“ Tüntetés Pekingben, berendelték a maláj nagykövetet

Tüntetők százai vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, követelve a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépével kapcsolatos pontos tájékoztatást – jelentette a kínai média kedden. “Hazugok, mondjátok meg az igazat!”, “Malaysia Airlines! Magyarázattal tartozol!” – olvasható egyebek között a túlnyomó részt hozzátartozókból álló tömeg által magasba emelt transzparenseken. A feliratok színesek, nagyok, láthatóan nem sebtében készültek. A

Hivatalos: óceánba veszett a maláj gép

A malajziai miniszterelnök bejelentette, hogy brit műholdképek elemzése alapján az eltűnt maláj gép az Indiai-óceánba veszhetett az ausztráliai Perth közelében. Az utasok családtagjainak is bejelentették, hogy minden kétséget kizáróan nincs túlélő. Keddre ígértek bővebb tájékoztatást, habár még nem jelentették be, hogy megtalálták a gép roncsait, de két fontos nyomra is bukkantak az Indiai-óceán déli részén.

Románia és Lengyelország levonta a következtetést az Ukrajnában kialakult helyzetből. „A világ jelentősen megváltozott” Több lesz a katona?

Nagyobb NATO-jelenlétet akar Kelet-Európában Románia és Lengyelország, amelyek szerint új katonai-politikai helyzet alakult ki az ukrán-orosz konfliktus miatt – így nyilatkozott pénteken a két ország védelmi minisztere. Mircea Dusa román és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter Bukarestben folytatott megbeszélést. “Románia és Lengyelország úgy gondolja, hogy a térségben kialakult helyzet miatt módosítani kell a NATO 2014


Az Egyesült Államok hadgyakorlatot tart Lengyelországban Magyarország és Románia részvételével. Mire készülnek?

Az Egyesült Államok hadgyakorlatra készül Lengyelországban, amelyen részt vesz Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Bulgária és a balti köztárságok is – idézte egy lengyel kereskedelmi rádió a varsói amerikai nagykövetet. Stephen Mull varsói amerikai nagykövet egy elektronikus sajtóközleményében azt írta, hogy az Egyesült Államok nagy hadgyakorlatra készül a közép-lengyelországi Lask támaszponton. MTI