Külföld

Visszaállítják a határellenőrzést Olaszországban a G7-csúcs miatt

Május 10. és 30. között visszaállítják a határellenőrzést Olaszországban a szicíliai Taormina városában rendezendő G7-csúcstalálkozó biztonságát garantáló intézkedések részeként. Olaszország szárazföldi és tengeri határátkelőin is felfüggesztik a schengeni mozgásszabadságot. Útlevél-ellenőrzéssel kell számolni a repülőtereken, valamint a gépjárművek számára eddig nyitott határszakaszokon is. A határellenőrzés május 10-én nulla órakor lép életbe és 30-án éjfélkor ér véget.

Az iraki csapatok kiűzték a dzsihadistákat Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből

Az iraki csapatok kiűzték az Iszlám Állam dzsihadistáit Nyugat-Moszul legnagyobb kerületéből – közölte egy magas rangú katonai vezető kedden. Abdul-Vahab asz-Szaadi, a különleges erők altábornagya az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a kiterjedt at-Tanek kerületet teljesen felszabadították, és immár teljesen a biztonsági erők ellenőrzése alatt áll. At-Tanek Moszul legnyugatibb részén található, és elfoglalása jelentős siker

Lövöldöztek Párizsban – több halott!

Lövöldözés volt csütörtök este Párizs központjában. Egy rendőr életét vesztette, egy másik megsebesült, egy támadót agyonlőttek – közölte a rendőrség. A súlyos incidens a francia főváros egyik kiemelt pontján, a Champs-Élysées sugárúton történt, a Franklin D. Roosevelt metrómegállónál. Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra


Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete

A Szentatya a vasárnap délelőtti ünnepi misét követően a Szent Péter bazilika központi loggiájáról mondta el olasz nyelven a Róma városának az egész földkerekségnek szóló húsvéti üzenetét, melyet százezren hallgattak a téren és sugárúton, míg százmilliók követték a különféle kommunikációs eszközökön. A mi Pásztorunk, eljött, hogy megkeressen minket és hogy megmentsen minket Kedves Testvéreim, boldog

Kudarcba fulladt Észak-Korea újabb rakétakísérlete

Észak-Korea sikertelenül próbált ki vasárnap reggel egy mindeddig meg nem határozott típusú rakétát – közölte a dél-koreai vezérkari főnökség. A fegyvert az ország keleti partvidékén fekvő Szinpho kikötőváros térségéből indították útnak, de a kísérlet kudarcba fulladt egy nappal azután, hogy Észak-Korea nagy katonai parádéval megünnepelte az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulóját, és atomháborúval

Többszörösére nőtt a buszkonvoj elleni merénylet halálos áldozatainak száma

Száztizenkettőre nőtt vasárnapra a szíriai Aleppónál az autóbuszkonvoj ellen előző nap elkövetett öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma az előző napi 43-ról – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigránsszervezet. Sok súlyos sebesült ugyanis a támadást követően belehalt sérüléseibe. Félő, hogy az áldozatok végső száma még ennél is több lesz – tette hozzá


Dortmundi merénylet: kamu, hogy iszlamisták robbantottak?

Erősen kétséges a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet ügyében nyomozó hatóságok szerint, hogy a támadás hátterében szélsőséges iszlamizmus áll – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja. A merénylet

Legkevesebb 90 dzsihadista fegyverest ölt meg az amerikaiak szuperbombája

A korábban közölteknél sokkal több, legkevesebb 90 szélsőséges fegyveres halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében – közölte szombaton egy helyi tisztviselő. Pénteken az afgán védelmi minisztérium az állította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 harcosa halt meg. A dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül az IÁ viszont

Rengetegen meghaltak egy buszkonvoj elleni merényletben

Legalább 43 ember életét követelte a szíriai Aleppónál szombaton egy buszkonvoj elleni öngyilkos merénylet – közölte a szíriai televízió. A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet szerint viszont legalább 100 életet követelt a pokolgépes támadás. A fehérsisakosok szervezete önkénteseire hivatkozva közölte, hogy legalább 100 holttestet szállítottak el a robbantás


Ferenc pápa a harmadik világháborúról beszélt

Több színtéren egyszerre, „darabokban” zajló harmadik világháború pusztítja világunkat, ami kizárólag az ártatlanokat sújtó haduraknak és fegyverkereskedőknek kedvez – jelentette ki Ferenc pápa a La Repubblica című olasz napilapnak adott húsvéti interjúban. Az idei húsvéti időszakban még erőteljesebben kell a békét szorgalmazni a „fegyverkereskedők uralta világban, akik férfiak és nők vérével gazdagodnak meg” – fogalmazott