Magyarság

Szerdán dönt a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapításáról

Szerdán dönt a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapításáról

Döntő házként tárgyalja szerdai ülésén a szenátus a marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum létrehozására vonatkozó törvényjavaslatot, miután a képviselőház első fórumként múlt év decemberében már elfogadta azt. A ház tanügyi bizottsága – módosító javaslatok megfogalmazása mellett – pozitívan véleményezte a tervezetet. Az elfogadott szöveg értelmében ‘a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum részleges kettéosztásának eredményeként, az országos

Marosvásárhelyi iskolaügy: a táblabíróság elutasította a fellebbezést

Marosvásárhelyi iskolaügy: a táblabíróság elutasította a fellebbezést

A Marosvásárhelyi Táblabíróság keddi ítéletében jogerősen érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015 augusztusában létrehozta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, és ebbe sorolta be a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium egyes osztályait. Az ítéletnek a romániai bíróságok portálján közölt kivonata szerint a táblabíróság elutasította a katolikus gimnázium és a szülők

Magyar diákok az angol tantárgyversenyen: lesz új szabályzat!

Magyar diákok az angol tantárgyversenyen: lesz új szabályzat!

Valentin Popa új oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy módosítani fogja azt a tavalyi miniszteri rendeletet, amely hátrányos megkülönböztetésben részesíti a nemzetiségi diákokat az angol tanulmányi verseny megyei és országos szakaszán – közölte hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint Kovács Irénke, az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára megbeszélést


Székely szabadság napja: felvonulás Marosvásárhelyen, március 10-én!

Székely szabadság napja: felvonulás Marosvásárhelyen, március 10-én!

Marosvásárhelyi felvonulásra hívja híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MTI-hez hétfőn eljuttatott felhívásában Izsák Balázs SZNT-elnök arra figyelmeztetett, hogy az idei marosvásárhelyi felvonulásra egy olyan évben kerül sor, amikor kibontakozása századik évfordulóját ünnepli a székely önrendelkezési mozgalom, amikor ötven év telt el azóta, hogy Nicolae Ceausescu kommunista diktátor

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter találkozója Bukarestben 2018. február 5-én. MTI Fotó: KKM A magyar kormány kiemelten figyeli a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraindításával kapcsolatos fejleményeket, és bízik benne, hogy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök ígéretét a román kormány betartja, mondta

Vitriolos véleménycsere a Maros és Fehér megye határán kihelyezett kétnyelvű megyenévtábla miatt

Vitriolos véleménycsere a Maros és Fehér megye határán kihelyezett kétnyelvű megyenévtábla miatt

Jogszerűnek nevezte a kétnyelvű feliratok használatát a Maros megyei tanács, miután Florin Roman Fehér megyei képviselő nehezményezte, hogy Maros és Fehér megye határára kétnyelvű megyetáblát helyeztek ki Fehér megye felirattal. A román politikus szerint ez illegálisan történt. A Maros megyei önkormányzat úgy foglalt állást: „a kétnyelvű táblát Maros megye területén állították fel, a helyi közigazgatási


Marosvásárhelyen Karácsony Gergely: így módosítanák a külhoni magyarok választójogát!

Marosvásárhelyen Karácsony Gergely: így módosítanák a külhoni magyarok választójogát!

Marosvásárhelyen, a korábbi RMDSZ Elnöki Hivatal (ma: Kós Károly Akadémia) Köcsög utcai székházában találkozott az MSZP és a PM miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely (b), az RMDSZ volt elnöke, Markó Béla (k) és az MSZP elnöke, Molnár Gyula (b). Fotó: parbeszedmagyarorszagert.hu A magyar baloldal egy új típusú viszonyt akar kialakítani a kárpát-medencei magyarsággal, amely a szerzett jogok

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kelemen Hunornál. “Az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak”

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Kelemen Hunornál. “Az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak”

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely (b) és az MSZP elnöke, Molnár Gyula (j) pénteken vacsorára hívta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort (k) a Kolozsváron tartott közéleti fórum után. Fotó: Karácsony Gergely közösségi oldala Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire

Eltemették Verestóy Attilát

Eltemették Verestóy Attilát

Elöl Kelemen Hunor, a Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) és Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, hátul Frunda György EP-képviselő (b) és Borbély László RMDSZ-es politikus díszőrséget állnak Verestóy Attila, az RMDSZ közelmúltban elhunyt szenátorának ravatalánál a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban 2018. február 3-án. MTI Fotó: Veres Nándor Szombaton Székelyudvarhelyen eltemették Verestóy Attilát. A


Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma – jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke csütörtökön Berlinben. Vince Loránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges