Magyarság

Kétnyelvűség az utcanévtáblákon: Marosvásárhely után Nagyváradon is pert vesztett a CEMO – ez mégsem rossz hír, sőt!

Kétnyelvűség az utcanévtáblákon: Marosvásárhely után Nagyváradon is pert vesztett a CEMO – ez mégsem rossz hír, sőt!

Románia nem érvényesíti a ratifikált nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, ez immár nemzetközi fórumok előtt is bizonyítható – így értékelte a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezető igazgatója, hogy az általa vezetett szervezet első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat ellen a kétnyelvű – román és magyar – utcanévtáblák kihelyezése érdekében indított pert. Első fokon elveszítette a nagyváradi önkormányzat

Majdnem 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Majdnem 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (k), Gálfi Árpád polgármester (b) és Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatón 2018. január 14-én. Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre. MTI Fotó: Veres Nándor Csaknem 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a

Erdélyi egyházi vezetők a tordai vallásszabadság ünnepségén: “a tolerancia Erdélye után a szeretet Erdélyét megvalósítani”

Erdélyi egyházi vezetők a tordai vallásszabadság ünnepségén: “a tolerancia Erdélye után a szeretet Erdélyét megvalósítani”

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Kató Béla református püspök, Kovács István unitárius közügyigazgató és Kászoni-Kövendi József, a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Unitárius Egyházkerület püspöki helynöke (b-j) a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján tartott ünnepségen, a Vallásszabadság emlékművének avatásán az erdélyi Tordán 2018. január 13-án. Az emlékmű Liviu Mocan szobrászművész


Mi várható a román-magyar kapcsolatokban? Így látják az erdélyi magyar pártvezetők

Mi várható a román-magyar kapcsolatokban? Így látják az erdélyi magyar pártvezetők

Románia és Magyarország előbb-utóbb együttműködésre kényszerül, mert közös gazdasági érdekei vannak. Románia azonban egyelőre a térségi kapcsolatok helyett a geopolitikát és az Amerikai Egyesült Államokkal való stratégiai partnerséget helyezi előtérbe, ez pedig az erdélyi magyaroknak nem kedvez – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke az erdélyi magyar pártok vezetőivel és a magyar

Tordai ediktum: Erdély 450 évvel ezelőtt nagyon élen járt a világban

Tordai ediktum: Erdély 450 évvel ezelőtt nagyon élen járt a világban

A tordai országgyűlés mai üzenete nem egyszerűen a tolerancia, a vallási türelem, hanem az is, hogy küzdeni kell az igazságért nemes eszközökkel – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján, Tordán. A miniszter azt mondta, a fenti üzenetben egymásra találhatnak protestánsok, katolikusok és ortodoxok, hiszen az emberi lét

450 éve vallásszabadság Erdélyben: emlékezés a tordai ediktumra

450 éve vallásszabadság Erdélyben: emlékezés a tordai ediktumra

Kövér László szerint Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti. A magyar Országgyűlés elnöke Tordán beszélt erről szombaton azon a hálaadó ünnepségen, amelyet a vallásszabadság első kinyilvánításának a 450. évfordulója alkalmából tartottak. Bejelentette, hogy eleget tesz az erdélyi felkérésnek, és kezdeményezi a magyar Országgyűlésben az erdélyi országgyűlés vallásbékét kimondó tordai


“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

“Sötét”, “barbár”, “agresszív”: így reagált a Fidesz a román kormányfő állásfoglalására

A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata. A nagyobbik magyar kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb,

“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“A primitív és középkori viszonyokra jellemző” nyilatkozatával a miniszterelnök “leplezetlenül megfenyegette” a székelyföldi magyar közösséget. (Montázs: foter.ro) A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatának visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke. Az egyik közösségi portálon tett román nyelvű bejegyzésében Porcsalmi Bálint felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Autonómia? A román kormányfő felkötné (!) a felelősöket

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát. “A


“Alattomos kampány”: a Román Akadémia elutasítja a vitát Erdély és Románia egyesüléséről

“Alattomos kampány”: a Román Akadémia elutasítja a vitát Erdély és Románia egyesüléséről

A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem a – Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó – 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival. A román tudományos elit csúcsszervének csütörtökön közzétett állásfoglalása szerint Romániának nincs problémája sem december elsejével,