Kelemen Hunor reakciója Victor Ponta szászrégeni nyilatkozatára a székelyföldi autonómiastatútummal kapcsolatosan május 24, 2014 9:24 Szerző mediatica Politika Az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a kontinens egyik részén rendezik a kisebbségi kérdéseket, Európa közép-keleti részén pedig nem – mondta pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke összegezte az RMDSZ választási kampányának tanulságait és legfontosabb üzeneteit. Kijelentette: az emberek, akikkel a kampány során találkozott, leginkább …
Már az Egyesült Államokban is téma a romániai intoleráns légkör: az amerikai külügyminiszter figyelmében Tőkés kitüntetésének, valamint a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügye május 23, 2014 17:55 Szerző mediatica Politika Közös levélben kérte John Kerry amerikai külügyminisztertől a szövetségi képviselőház nyolc tagja, hogy járjon közbe a román elnöknél Tőkés László ügyében, és közölje a román kormánnyal: az Egyesült Államok figyelemmel fogja kísérni a Székely Mikó Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogának, valamint az egyházi ingatlanok és a vallási kisebbségek jogainak ügyét. A csütörtökön elküldött levél aláírói …
Victor Ponta Szászrégenben: a székelyföldi autonómiastatútum konfliktus forrása lehet. Orbánnak is beszólt: nem szép dolog most kést vágni Ukrajna hátába! május 23, 2014 13:08 Szerző mediatica Politika Sohasem tárgyalt a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-szel a székelyföldi autonómiastatútumról, mondta pénteken Szászrégenben a miniszterelnök. Victor Ponta szerint a magyar érdekvédelmi szervezet képviselőinek ezzel kapcsolatos kijelentései az EP-választásokkal függnek össze. „Kampányfogás!“ „Az RMDSZ sohasem kért ilyesmit, vagy legalább is tőlünk nem kértek. Ez az ő politikai projektjük. Én egyébként nem hiszek az ilyesmiben. Románia mindenki …
Újabb mandátumot nyerhet az RMDSZ az időközi parlamenti választáson május 22, 2014 23:28 Szerző mediatica Politika A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje úgy véli, hogy eséllyel pályázik parlamenti képviselői mandátumra a vasárnapi időközi választáson a Szatmár megyei kettes számú választókerületben. A szatmári kerület egyike annak a hat megüresedett körzetnek, ahol a május 25-i európai parlamenti (EP-) választással egy időben időközi parlamenti választást is tartanak. Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei …
Kényszerpályán az RMDSZ: Orbán Európa-politikáját kénytelen támogatni május 22, 2014 23:14 Szerző mediatica Politika Bakk Miklós erdélyi politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az április 6-i magyarországi parlamenti választáson részt vevő erdélyi szavazók túlnyomó többsége a Fideszt …
Hétfőn szavaz a parlament a liberálisok bizalmatlansági indítványáról május 22, 2014 23:12 Szerző mediatica Politika Felolvasták a parlament két házának csütörtöki együttes ülésén a márciusban ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párt (PNL) bizalmatlansági indítványát, amelyet a szociáldemokrata Victor Ponta vezette bukaresti kormány ellen terjesztettek be. Az indítvány vitáját és a szavazást hétfőre tűzte ki a házbizottság. A PNL megpróbálta úgy időzíteni régóta beharangozott bizalmatlansági indítványát, hogy megvitatására a vasárnapi európai parlamenti …
Alkotmánybíróság: az államelnök szerepet vállalhat a kampányban május 21, 2014 23:58 Szerző mediatica Politika Elutasította az alkotmánybíróság szerdán a kormányfő beadványát, amivel Victor Ponta azt próbálta elérni, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek Traian Basescu államfő beavatkozását az európai parlamenti (EP-) és időközi parlamenti választási kampányba. A szociáldemokrata miniszterelnök azért panaszolta be a jobboldali államfőt, mert Basescuról olyan fotók jelentek meg egy közösségi portálon, amelyeken az újonnan bejegyzett Népi Mozgalom Párt (PMP) …
EP-választás – Közös nyilatkozatban buzdít szavazásra az erdélyi RMDSZ és a felvidéki MKP május 21, 2014 23:55 Szerző mediatica Politika Közös nyilatkozatban buzdít az európai parlamenti választásokon való részvételre és „az elkötelezett magyar képviseletre” való szavazásra Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke. A mi hangunk – a mi Európánk című nyilatkozatban, amelyet az MTI-hez szerdán juttattak el, leszögezik: az Európai Parlament az …
Az amerikai alelnök szerint ha így folytatja, Románia is könnyen Ukrajna sorsára juthat május 21, 2014 23:53 Szerző mediatica Politika A román társadalom hatalmas utat tett meg a zsarnokság alóli felszabadulása óta, de folytatnia kell a harcot a korrupció ellen, amely a zsarnokság egyik formája – hangoztatta Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke szerdán, kétnapos romániai látogatása végén. Biden a román elnöki hivatalban mondott beszédet román politikusok, a jegybank kormányzója, a titkosszolgálati vezetők, az alkotmánybíróság …
Ponta a CNN hírtelevízióban: Nem szabad hagyni Oroszországot, hogy újrarajzolja Európa térképét május 21, 2014 11:23 Szerző mediatica Politika Nem szabad hagyni Oroszországot, hogy újrarajzolja Európa térképét, mondta kedd este Victor Ponta miniszterelnök a CNN műsorában. A Joe Biden amerikai alelnök bukaresti látogatása apropóján megszólaltatott román kormányfő kijelentette, azt várja az Egyesült Államoktól, hogy szavatolja Románia biztonságát, bár nem tart attól, hogy Oroszország beavatkozhat országunk belügyeibe. További részletek: Ponta la CNN: Rusia nu trebuie …