Kékfény

Menetiránnyal szemben hajtott az M3-ason – meghalt

A kórházban belehalt sérüléseibe az a 91 éves kemecsei férfi, aki autójával a menetiránnyal szemben haladt, majd árokba csapódott az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán. Fülöp Gergely a szombaton történt balesetről elmondta: az idős férfi a mohosi pihenő fordult vissza a pályán, a leállósávon a forgalommal szemben haladt, majd árokba borult. A rendelkezésre álló adatok

FOTÓ Döbbenetes látvány: meztelen férfi lógott a 4. emeleti ablakból

Vasárnap reggel szintén döbbenetes látvány fogadta azokat, akik a IX. kerületi Ipar utcán haladták át, ugyanis egy anyaszült meztelen férfi csimpaszkodott a ház oldalán. Hogy nem lett nagyobb baj, és a furcsa cselekmény nem végződött tragédiával, az csak a kiérkező rendőröknek volt köszönhető, akik az ablakból megragadták a külföldi fiatalembert, és nem engedték, hogy a

FOTÓ Felrobbant egy budapesti bank

Hétfő hajnalban ismeretlen okból felrobbant egy Béke téri bankfiók a XIII. kerületben. Szemtanúk előtte egy motorost láttak elhajtani, egyes értesülések szerint egy csomagot is elhelyezett az épületnél. Vélhetően a CIB Bank fiókját érhette a legnagyobb kár, de a Budapest Bank szomszédos fiókját is érintette a robbanás. A téren egyébként jópár pénzintézet működtet irodát. Az MTI


Lezuhant egy kisrepülő Németországban, négy halott

Balesetet szenvedett egy kisrepülő vasárnap Németországban. A gépen négyen voltak, a hírek szerint egyikük sem élte túl a szerencsétlenséget. A baleset Trier városának közelében történt egy repülőtér mellett. A gép közvetlenül földet érése előtt megrongált egy magasfeszültségű villanyoszlopot és kigyulladt. A rendőrség feltételezése szerint a repülő üzleti ügyben Angliából tartott Föhrenbe két pilótával és két

Robbanótesteket találtak a Kossuth téren

Robbanótesteket találtak a fővárosban, a Kossuth téren, a Parlament épülete előtti terület átépítési munkálatai közben vasárnap az ott dolgozó munkások. Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezred kommunikációs tisztje elmondta: egy 10,5 centiméteres német repeszgránátot, valamint egy 50 kilogrammos szovjet rombolóbombát és annak egy töredékét azonosították a helyszínre érkezett katonai tűzszerészek. Hozzátette, a gránát nem

Szörnyethalt a híres hipnotizőr

Kizuhant egy sydneyi apartmanház 11. emeleti erkélyről Scott Lewis neves amerikai hipnotizőr előadóművész és szörnyethalt – közölte vasárnap a helyi rendőrség. A hipnotizőr hat további előadóval lépett fel egy műsorban, amelyet csütörtöktől tűztek műsorra a Sydney Operaházban. Médiajelentések szerint Lewis a ház egy 11. emeleti erkélyéről egy 4. emeleti erkélyre zuhant, ott találták meg holttestét


Meghalt három magyar egy ausztriai autópálya-balesetben

Életét vesztette három magyar az ausztriai A4-es autópályán egy pénteken este történt autóbalesetben. A magyarokat szállító mikrobusz, amelyben összesen heten utaztak, az autópálya Gols (Gálos) és Mönchof (Barátudvar) közötti szakaszán Budapest irányában haladva beleszaladt egy kamionba, amely még mintegy száz méteren át vonszolta magával a kocsiszekrény hátsó részébe beakadt járművet. A súlyos balesetben a kisbusz

Kézigránát robbant Bécsben, ketten meghaltak

Két ember vesztette életét szombaton Bécsben egy gépkocsiban, amelyben a rendőrség szerint vélhetően egy kézigránát robbant. Rendőrségi források szerint a két ötven év körüli áldozatot egy bolgár rendszámú autóban fedezték fel, miután a közelben egy járókelő “lövéseket vagy robbanást” vélt hallani. Az egyik ember azonnal életét vesztette, a másik valamivel később halt bele sérüléseibe. A

Nem látta el az orvos: „Sajnálom, maga már halott“

Amikor a 71 éves Viktor Strohner elment a körzeti orvoshoz, váratlan hírt közöltek vele már a recepción: amikor a nyugdíjas villanyszerelő átadta az egészségbiztosítási kártyáját, az asszisztens azt mondta neki, halottakat nem tudnak ellátni. Az alsó-ausztriai hainfeldi férfi viszont nagyon is élőnek érezte magát, ezért elindult, hogy kiderítse, mi történhetett, és eközben további döbbenetes felfedezések


Atomjó meglepetés volt: belehalt a mostohaapa

Szándékos gyilkossággal vádolják, bár a 33 éves Brad Davis azt állítja, önvédelem okozta a mostohaapja halálát. A rendőrök az 58 éves Denver St. Clair holttestére úgy találtak rá, hogy az alsónadrágja a fején keresztül volt húzva, a fulladást a nyakára szorult gumi okozta. A gyilkos azt mondta, mostohaapja rátámadt, ekkor ő leütötte, a férfi ettől