Kékfény

Vádemelés egy internetes jelszóhalásszal szemben

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy kaposvári férfival szemben, aki legkevesebb félmillió forintot keresett azzal, hogy megszerezte 358 ember e-mail fiókjaihoz és közösségi oldalaikhoz tartozó jelszavait. A számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszásának vétsége miatt megvádolt férfi munkanélküli volt 2010 júliusa és 2012 májusa között, ezért oly módon szerzett jövedelmet, hogy különböző internetes

Kokainvásárláson érték a képviselőt

Kokainvásárlás miatt bíróság elé állították az Egyesült Államokban Trey Radel kongresszusi képviselőt, aki ezután bejelentette, hogy szabadságot vesz ki, elvonókúrára megy, és fizetését egy jótékonysági szervezetnek ajánlja fel. Lemondásról viszont nem beszélt, sőt jelezte, hogy képviselői irodájában a munka folyatódik. A 37 éves Radelt az amerikai drogellenes ügynökség álcázott emberei bukatták le, mivel egyiküktől kábítószert

Zebrán gázolt az idős sofőr

Zebrán átkelő gyalogost gázolt el egy idős autós Nagykanizsán. A baleset szerdán kora este történt. Az elgázolt asszony súlyosan megsérült. A gázoló egy 75 éves férfi volt. Zebrán gázolt az idős sofőr


Elfogták a luxusórákra szakosodott tolvajokat

Ingolstadtban elfogták a német rendőrök azt a szlovák férfit és nőt, akik nagy értékű karórákat loptak el több boltból úgy, hogy hamisítványra cserélték az eredetieket. A páros tavaly ősszel több budapesti óraszalonban is járt – értesült a HavariaPress. Tíz, összesen 100 millió forintot érő karóra ellopásával gyanúsítják őket. A 43 éves férfival és 26 éves

Fiával hált az anya!

Intim kapcsolatba került a saját fiával egy amerikai nő, majd meg akarta öletni vele a mostohaapját, hogy megszerezze a férfi életbiztosítását. Amy Bessey (43) mindössze napokkal a válás kimondása előtt tört férje életére, hisz Robert Bessey 250 ezer dolláros életbiztosítást kötött magára, amit a pénzéhes nő meg akart szerezni. Ráadásul intim viszonyba keveredett saját fiával:

Hamvasztása előtt felsírt a csecsemő

Közvetlenül hamvasztása előtt felsírt egy halottnak nyilvánított csecsemő szerdán Kínában. Az egyhónapos fiút azonnal visszavitték az anhuji tartományi gyermekkórházba. A gyermeket halottnak ítélő orvost és a mellé beosztott ápolót elbocsátották állásából. A csecsemő veleszületett légzési nehézségekkel küszködött és súlyos beteg volt. Szülei november 12-én beleegyeztek, hogy a kórház abbahagyja a fiúcska kezelését. Szerdán reggel azután


Kifosztották Koncz Gábort

Meglopták Koncz Gábort (75), amíg a színpadon játszott a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban! A Kossuth-díjas színművész a színdarab végén nyúlt volna mobiljáért, amit az öltözőjének asztalán hagyott, ám hűlt helyét találta, sőt a többi értéke is eltűnt. Koncz ezúttal egyedül öltözött, ráadásul a darab elejétől a végéig színpadon volt, így elképzelése sem lehet arról,

Elfogták a párizsi lövöldözőt

A szerda este őrizetbe vett férfi DNS-mintája megegyezik annak az elkövetőnek a DNS-mintájával, aki két nappal ezelőtt rálőtt egy fotósra a Libération című napilap párizsi székházában és életveszélyesen megsebesítette, majd a La Défense üzleti negyedben lövöldözött, meneküléséhez pedig rövid időre túszul ejtett egy autóst – közölte a párizsi ügyészség. Az elkövetőt Abdelhakim Dekharnak hívják, 52

Bűncselekményekkel vádolják Molnár Anikó élettársát

Nyolcmillió forint feletti sikkasztási ügyben gyanúsított a volt valóságshow-sztár Molnár Anikó új párja, V. Norbert. A rendőrség szerint azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy egy kft. ügyvezetőjeként 2012 januárjában továbbértékesítés céljából nagyobb értékű édességet vett át egy tatabányai székhelyű kft.-től, ám az átvett termékekkel, illetve azok ellenértékével nem számolt el a cég tulajdonosa felé. Volt munkatársa a


Még mindig nem biztos fia halálában a hat évig őrizgetett múmia anyja

Feljelentették azt a kazincbarcikai családot, amely hat éven át őrizgette a 32 évesen elhunyt fiú holttestét a kisszobában. H. Attila mumifikálódott holttestét még júliusban találták meg a családi házban. Édesanyja meggyőződése szerint a férfi még mindig élt, csak depressziós volt és nagyon beteg, de már kezdett jobban lenni. A családot megvizsgálta egy pszichológus, aki végül