Kékfény

Hitelt is fel akartak venni rabszolgájuk bankkártyájára

Hónapok óta fizetség nélkül dolgoztattak és bántalmaztak Kisbéren egy férfit, akinek ellátást ígértek szállásadói. A rendőrség elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottakat. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a sértett márciusban költözött a 21 éves R. Kitti és a 25 éves O. Attila otthonába, akik iratait és nyugdíját elvették és többször bántalmazták. A férfinak

Rendőrt hívott, mert túl részeg volt, hogy kiszálljon az autóból

Részeg sofőrt fogtak a rendőrök, miután ő maga telefonált az ügyeletre: bejelentése szerint még ahhoz is túlságosan részeg volt és segítségre szorult, hogy kiszálljon az autójából. Caroline Frances Omeara először csak annyit mondott, hogy az autója fogságába esett, mire a diszpécser megkérdezte, valamilyen fizikai oka van, esetleg egészségügyi probléma miatt nem tud kiszállni, ekkor közölte

Soroksári gyilkosság: egyelőre nincs bosszúvágy a férjben

Megszólalt a tévében a néhány hete kegyetlen módon meggyilkolt futó nő férje. Elmondta, mivel telnek a napjaik gyermekével és családjával, hogyan birkózik meg a gyásszal. Lajosnak meg se fordult a fejében, hogy nyomozni kezdjen az elkövetők után, mert túlságosan lefoglalja a gyász és a gyereknevelés. Ráadásul ő maga is gyanúsított. Most még nem érez bosszúvágyat


Öngyilkos lett a valóságshow utolsó kiesője

Gordon Ramsay számára is érthetetlen lehet, mi történhetett a 26 éves Josh Marksszal. A fiatal férfi a Ramsay-féle MasterChef televíziós vetélkedője 3. évadjának finalistája – látszólag elégedett életet élt. Különösen azóta, hogy egy igen szoros versenyben másodikként végzett az egyik legnehezebbnek kikiáltott szakács vetélkedőben, a köztudottan keménykezű Ramsay “parancsnoksága” alatt. A valóságshow-ba a Missisipi államból

Új dizájnerdrog szed halálos áldozatokat Magyarországon

Kilenc ember halálában játszott szerepet az idén Magyarországon egy olyan új dizájnerdrog, amely az országon kívül csak Hollandiában bukkant fel – mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos rendelet elfogadását tervezi. Garamvölgyi László közölte: tavaly az uniós tagállamok korai figyelmeztető rendszerén

Halott férfit találtak egy borospincében Kislángon

Halott férfit találtak egy borospincében Kislángon, a körülmények ismeretében a mustgázmérgezés nem zárható ki – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t. Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy a férfit a polgárdi önkormányzati tűzoltók hozták a felszínre. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. MTI


Embercsempészésért letartóztattak két magyart Olaszországban

Embercsempészésért letartóztattak két magyar állampolgárt pénteken az északkelet-olaszországi Tarvisio közelében. Autóikban két szomáliai, két eritreai és egy szíriai illegális bevándorlóval léptek be az országba – jelentette az AGI című olasz hírportál. Az olasz határrendészek figyeltek egy magyar rendszámú autót, amely Ausztriából jövet megállt egy parkolóban, majd oda érkezett egy másik, magyar rendszámú autó is, amelyben

Tiltott pálinkafőző berendezéseket találtak a pénzügyőrök a Dél-Alföldön

Több helyen is tiltott pálinkafőző készülékeket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, miközben lakóingatlanokat ellenőriztek a Dél-Alföldön – tájékoztatta a NAV vám- és jövedéki szóvivője pénteken az MTI-t. Suller György Attila közölte, az ellenőrzések alkalmával kiderült, a pálinkafőzőknek vagy a mérete haladta meg a – jogszabályban meghatározott – legfeljebb száz litert vagy

Bilinccsel kezén szökött meg egy fogoly, elfogták

Három órán belül elfogták azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki orvosi kezelése után szökött meg Miskolcon, kezén bilinccsel – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Gaskó Bertalan ismertetése szerint a férfi csütörtökön este fél nyolckor, orvosi kezelését követően “a rendőri felügyelet alól kivonta magát” és előre bilincselt kézzel egy miskolci kórház területéről


Nejlonszatyorba rejtett csecsemőholttest – jelentősen megnövelték a nyomravezetői díjat

Háromszázezerről 1 millió forintra emelték a nyomravezetői díjat. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak adná ezt a pénzt, aki információval tud szolgálni az április 22-én, Balassagyarmaton, nejlonszatyorban megtalált halott újszülött anyjáról. Az ügyben emberölés miatt indult eljárás. Nejlonszatyorba rejtett csecsemőholttest – 1 millió forint a nyomravezetői díj