Kékfény

Botrány a városban: swinger-szexklub nyílt az iskola mellett

Felháborodott lakók tucatjai követelik egy újonnan nyílt swingerklub bezáratását az angliai Stanleyben, a szexbarlang ráadásul nemcsak a szomszédokat zavarja: pár méterre egy vadonatúj egyetemi épülettel szemközt áll. Többen jelezték, hogy a klub ügyfelei már jóval az esti 8 órás nyitás előtt félreérthetetlen öltözékben és kiegészítőkkel járkálnak a környéken. “Amikor az ablakok nyitva vannak, akkor mindenféle

Részeg lökte a metró elé az ismeretlen nőt

Sosem ismerte azelőtt és semmi személyes indíték nem volt, egyszerűen csak jó ötletnek tűnt egy várakozó utast a sínekre löknie egy részegnek a bécsi metró egyik aluljárójában. Az eset a bécsi metró Nestroyplatz megállójában történt, múlt pénteken éjfél előtt 10 perccel, amikor a férfi leszállt a Stephansplatz felől érkező szerelvényről, átsétált a peron túlsó részére

Critical Mass: kerékpárosok közé hajtott egy BMW – 2 sérült

Kerékpárosok közé hajtott osztrák rendszámú BMW-jével egy bukaresti sofőr a fővárosi Critical Mass felvonuláson, mire a biciklisek beverték kocsija ablakait. Ketten kórházba kerültek a történtek következtében. Hatan eljárást kezdeményeztek a sofőr ellen, akit a rendőrség bekísért kihallgatásra. A BMW vezetője feljelentést tett a kerékpárosok ellen rongálás miatt. mediatica


43 ezer eurót találtak a gyerekek

Játék közben egy 43 ezer eurót rejtő műanyag szatyrot találtak görög gyerekek: a jókora summát egy idős nő dugta el, mert félt a bankban tartani – közölték a hétvégén görög online hírszolgáltatók. A szemfüles gyerekek az értékes csomagot Joánina egy düledező, elhagyatott házában lelték meg. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy a pénzt a szomszédban élő

Több mint egy tonna kokaint foglaltak le Párizsban

Több mint egy tonna kokaint foglalt le a francia rendőrség a párizsi Roissy repülőtéren: a kábítószer az Air France légitársaság egyik menetrendszerinti járatán 31 olyan bőröndben elrejtve érkezett Caracasból, amelyek egyik utashoz sem tartoztak. Manuel Valls belügyminiszter az illegális kábítószer-kereskedelem elleni központi hivatal (Octris) Párizs közeli központjában a már kiürített bőröndök előtt szombat este személyesen

Fának ütközött és meghalt egy motoros

Fának ütközött és a helyszínen meghalt egy motoros szombat este Bőszénfa és Simonfa között a 67-es úton. A motoros eddig tisztázatlan okból letért az úttestről és egy fának ütközött. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére a fél pályát lezárták. MTI


Meghalt egy ember fakivágás közben

Meghalt egy ember fakivágás közben a Tisza árterében Szolnoknál, a pénteki halálos munkahelyi baleset ügyében a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított. A rendőrség adatai szerint Szolnok külterületén, a Tisza árterében egy cég alkalmazottjai erdőgyérítési munkálatokat végeztek. Az egyik fa kivágása során egy darab ráesett az ott dolgozó 54 éves rákócziújfalui férfira, aki a helyszínen életét

Felfüggesztettet kapott a tanárverő szülő

Egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a kéki szülőt csütörtökön, aki fiának tanárát bántalmazta a település középiskolájában. A nő – akinek 11. osztályos fia orvosi felmentésre hivatkozva nem akart részt venni a gyakorlati oktatáson – az iskolában megkereste az ezt elutasító tanárt, hangosan szidalmazta, megfenyegette, hogy kint megvárja,

15 éves diákok lettek rosszul kábítószertől

Diákok lettek rosszul kábítószertől Nyíregyházán szerdán. A két 15 éves tanulót egy kollégiumból szállították kórházba, ott derült ki, hogy drog okozta a rosszullétüket. A fiatalok a bódító szert egyik 16 éves iskolás társuktól szerezték be. A nyomozók eljutottak két 24 éves nyíregyházi férfihoz, akik rendszeresen adtak el kábító hatású anyagokat fiataloknak. MTI


Pucérkodott a megbecsült ügyvéd

Meztelenül, egyetlen pár futócipőben mászkált éjszaka a városban a gainsville-i önkormányzat egyik nagyra becsült ügyvédje. A férfi egy házba is bemászott, ahol az ott lakó nő rémülten ébredt a pucér férfi látványára. Az asszony rendőrt hívott, de az ügyvéd nem akarta megadni magát, ezért sokkolóval tették ártalmatlanná, majd előállították. Tettére eddig nem adott magyarázatot. Blikk