Kékfény

Benzinnel locsolta le és felgyújtotta főnökét egy férfi Nagyváradon

Mérgében benzinnel locsolta és felgyújtotta főnökét egy nagyváradi munkás, miután megtudta, hogy elbocsátották állásából. Az eset nyomán mindkét férfi megsérült. A kanapé- és matracgyártó üzem két dolgozója között akkor keletkezett konfliktushelyzet, amikor az 52 éves mester tudatta 43 esztendős beosztottjával, hogy megszűnt a munkahelye. Az áldozat állapota súlyos. Ha többet szeretne megtudni az esetről, kattintson

Hihetetlen! Kiesett az ötödikről, majd a saját lábán távozott – nézze meg a felvételt! (VIDEÓ)

Filmbeillő jelenet zajlott le egy ázsiai hotel bejárata előtt. A hotel ipari kamerája felvette, amint egy férfi egyenesen a bejárat előtti járdára zuhan. Az ismert információk alapján az ötödikről zuhant ki – először egyáltalán nem mozdult meg, és a hotelből, valamint az utcáról érkezők sem merték megközelíteni. Nem sokkal később megmozdította a kezét, majd megpróbált

Szexbotrány – ejtenék a vádat

A vádak ejtését kéri az észak-franciaországi Lille főügyésze Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatójával szemben egy prostitúciós hálózat ügyében indított eljárásban – közölte kedden a vádhatóság. A volt IMF-vezért 2012. március 26-án bűnszövetkezetben elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészességgel gyanúsították meg azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatosan, amelyekről korábban nyilvánosan beismerte, hogy részt


Elhagyta az osztrák kórházat a leszakadt karjával autót vezető magyar férfi

Elhagyhatta a kórházat csütörtökön az a magyar férfi, akinek májusban a burgenlandi Feketevárosban (Purbach) egy gép levágta az egyik alkarját, s aki a baleset után egyedül autózott be a közeli város kórházába. Az Ausztriában dolgozó 37 éves A. Tibor a baleset után azonnal gépkocsiba ült és a levált végtaggal a csomagtartóban, megmaradt ép karjával vezetve

Két ember a Dunába ugrott Budapesten

Tíz percen belül két budapesti hídról két férfi ugrott a Dunába szerda délután – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI információját. MTI

Dzsudzsák vezeti és töri az autókat

Dzsudzsák Balázs (26) szeret kényelmesen, gyorsan s biztonságban autózni. Az orosz Dinamo Moszkva magyar labdarúgóját az utóbbi időszakban kizárólag luxuskocsik kormánya mögött látni – más kérdés, hogy a szélső több, nem tervezett „törésteszten” is részt vett mostanában. „Egy csúszós útszakaszon kicsúsztam az autómmal. Egyedül voltam, sérülést nem okoztam és én sem sérültem meg” – írta


Kecskéket vettek őrizetbe

Kecskéket vett őrizetbe a rendőrség Indiában rendőrautó rongálása miatt. Összesen három állat került rács mögé, jóllehet tucatnyi ugrott fel a vadonatúj kocsira, mászkált rajta, és patáival igencsak összekarcolta a karosszéria festékrétegét. Amikor a rendőrök visszatértek autójukhoz, nagyon dühösek lettek, mivel csak két napja kapták az új autót, és a tetten ért kecsketriót lecsukták. Gazdájuk egy

Azt hitte ég a háza, pedig csak a fűtést tekerte maximumra

Kihívta magához a tűzoltókat egy idős asszony Nagy-Britanniában, mert az hitte, ég a háza, holott csupán a központi fűtést felejtette maximumon. A nyugdíjas nő azzal hívta az éj közepén a segélykérő számot, hogy egyre nagyobb a hőség otthonában, minden bizonnyal lángokban áll kívül a háza. A tűzoltók azonnal a címre száguldottak, ám a tűznek híre-hamva


Tetten ért macska! Mobiltelefont csempészett a börtönbe

Tetten értek egy macskát az oroszországi Komi Köztársaságban, amint mobiltelefonokkal és akkumulátortöltőkkel a hátán akart besurranni egy fegyházba. A csempészmacskára péntek este figyeltek fel az őrök a Moszkvától mintegy ezer kilométerre lévő köztársasági székhely, Sziktivkar környékén lévő büntetés-végrehajtási intézménynél. A kerítésen mászó állatra ragasztószalaggal két csomagot erősítettek, amelyekben a fogvatartottak számára tiltott tárgyakat találták a