Kékfény

Öt áldozat – vádat emeltek a balesetet okozó moldáv sofőr ellen

Az ügyészség a bíróságnak indítványt tett a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartására, mert véleménye szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A Szolnoki Járási Ügyészség a Karcagi Járásbíróságon vádat emelt a Karcagnál öt ember halálával járó közúti balesetet okozó moldovai férfi ellen – közölte Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Főügyészség szóvivője hétfőn. A vádlott január 6-án

Öt kiló drogot találtak egy férfi autójában Röszkén

Egy koszovói férfi nagy értékű személygépkocsijának sárvédőiben elrejtve találtak a rendőrök közel 5 kilogramm kábítószer gyanús növényi törmeléket, feltehetően marihuánát hétfőre virradóra Röszkén. Az útlevélkezelőnek gyanússá vált a belépésre jelentkező 26 éves koszovói férfi viselkedése, ezért a járművét kábítószer-kereső kutyával is átvizsgálták. Ekkor került elő a kocsi sárvédőiben tizenkét csomag, csaknem 5 kilogrammnyi növényi törmelék.

A betörő hívta ki a rendőröket!

Kihívta a rendőröket egy román rabló, miután azt hitte, egy “kollégája” is betört az általa kiszemelt házba. Marius Ionescu a kisstílű bűnözők közé tartozik, akinek nem nincs túl nagy gyakorlata a fosztogatásban. Egyik éjjel belopódzott a kiszemelt házba, épp a tulajdonos holmija között matatott az emeleten, amikor zajt hallott a földszintről. Azt hitte, hogy egy


A ló egyenesen az autónak rohant

Megbokrosodott ló okozott balesetet vasárnap este Csornán – tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei ügyelete. A kocsit vontató állat egy személyautónak rohant; az abban ülő nő és néhány hónapos gyereke is könnyebben megsérült. A helyszínelés idejére fél pályán lezárták a 85-ös főutat. MTI

Lefejezte a 11 eves gyereket – jószerencsét remélt az áldozattól

Halálra ítélték azt az indiai boszorkányt, aki egy 11 éves kisfiú fejét levágta és felajánlotta áldozatként egy istennőnek, hogy meghozza a jószerencsét a fekete mágiát sem elvető falusiaknak. Gyilkosságért bűnösnek találták és kötél általi halálra ítélték a közép-indiai Chhattisgarh államban tevékenykedő boszorkány-orvost, aki lefejezett egy 11 éves kisfiút és a fejét felajánlotta áldozatként egy istennőnek,


Agárdi tragédia: a szülők kapcsolati hálóját vizsgálják

A Blikk információi szerint könyveket, számítógépeket, kamerafelvételeket, dokumentumokat foglaltak le a rendőrök abban az agárdi családi házban, ahol egy másfél éves kisfiút halálra éheztettek szülei. A Híradó információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították Népszabadság – Reviczky Zsolt A bulvárlap

Magyar milliárdos csontvázát taláták meg a phuketi villában

A thaiföldi rendőrség egy gyilkossággal gyanúsított, 38 éves magyar férfi villájának pincéje alatt egy csontvázat talált tegnap, amely feltehetőleg egy magyar milliárdosé – jelentette a Phuket Wan című thaiföldi honlap. Phuket város börtönében fogva tartják és bíróság elé fogják állítani a 38 éves férfit, akinek Móse David névre kiállítva van egy izraeli útlevele, és a

Rosszul lett egy utas, le kellett szállni Budapesten

Rosszul lett egy utas, ezért megszakította útját a Jet2.com brit légitársaság Newcastle-ból Ciprusra tartó repülőjárata vasárnap délután – közölte a Budapest Airport vállalati és külkapcsolati igazgatója az MTI-vel. Hardy Mihály elmondta, egy 62 éves férfi lett rosszul a gép fedélzetén, a mentők a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba szállították. A leszállásra


Megölte volt feleségét, hazament, majd magával is végzett

Szombaton történt a családi tragédia a Heves megyei kisvárosban. Megölte volt feleségét, majd magával is végzett egy férfi a Heves megyei Pétervásárán. Szombaton történt a családi tragédia a Heves megyei kisvárosban. Egy 55 éves férfi felkereste külön élő volt feleségét, majd megölte az 50 éves nőt. A gyilkosság után a férfi hazament, s magával is