Sport

Garancia: hogy minél többször hallhassuk a magyar himnuszt

Megállapodást írt alá a Parlamentben sportági szövetségek vezetőivel Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta: az egyezmény garancia arra, hogy egy eredményes magyar versenyzőnek vagy edzőnek ne kelljen megélhetési okokból külföldön munkát vállalnia. A 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít az állam a 16 érintett sportágnak. Garancia: hogy minél többször hallhassuk a magyar

Neymarnak várnia kell az El Clásicóra

Augusztus 17-én rajtol el a futballvilág egyik legjobb bajnoksága, a spanyol pontvadászat, amelynek első csúcsrangadója az FC Barcelona és a Real Madrid között október 27-én lesz. Neymarnak várnia kell az El Clásicóra


Sóvárad nyerte a II. Polgármesterek kupáját

Több mint 300-an vettek részt a Hármasfaluban rendezett II. Polgármesterek kupáján. A rendezvényen a megye minden régiója képviselve volt, hiszen alsó és felső Kükkülő mentéről, Nyárád mentéről, felső és alsó Maros mentéről érkeztek csapatok. „Az amatőr futballbajnokságra és gulyásfőző versenyre RMDSZ-es önkormányzatok és az RMDSZ helyi, községi, kerületi szervezetei jelentkezhettek. A rendezvény célja, hogy lehetőséget

C. Ronaldo a Realból akar visszavonulni

Florentino Perez, a Real Madrid elnöke szerint Cristiano Ronaldo a fővárosi egyesületben szeretné eltölteni karrierje hátralévő időszakát, s a királyi gárdában akarja befejezni labdarúgó-pályafutását. C. Ronaldo a Realból akar visszavonulni


Becsődölt az Atlético?

Német sajtóhírek szerint anyagi gondok miatt megszűnik a spanyol Atlético Madrid kézilabdacsapata. Becsődölt az Atlético?

Wimbledon után: ugrott Bartoli, Murray közelít Djokovichoz

A wimbledoni tornán szombaton diadalmaskodó francia Marion Bartoli a 15. helyről feljött a 7. helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet az orosz Marija Sarapova és az egy pozíciót visszacsúszó fehérorosz Viktorija Azarenka előtt. A brit Andy Murray közelebb került a férfi teniszezők világranglistáját vezető szerb Novak Đokovičhoz azok


Wimbledon – Murray győzelme Djokovic ellen

A brit Andy Murray nyerte a wimbledoni tenisztorna vasárnapi férfi egyes döntőjét, miután 3 óra 8 perc alatt 6:4, 7:5, 6:4-re legyőzte a világelső szerb Novak Djokovicot. Wimbledon – Murray győzelme Djokovic ellen