Lánynak született az ÉNB Szabija június 12, 2014 11:45 Szerző mediatica Színes Fiúként ismerték meg a tévénézők, de valójában női testben él az Éjjel-nappal Budapest szereplője! A fiatal lány az RTL Klubon futó sorozatban Szabiként költözött be Hannáék albérletébe, sőt el is hitette mindenkivel, hogy ő valójában fiú, hiszen úgy öltözködik és úgy is viselkedik, mint az erősebbik nem. Senkiben sem merült fel, hogy Szabi valójában lány, …
Krasznai Tünde kiakasztotta a verseny szervezőit június 12, 2014 10:41 Szerző mediatica Színes Nem tudta a szövegét, és ingyenpiát követelt Krasznai Tünde a Miss Dundi és Dögös szépségverseny szombat esti döntőjén, amelynek sztármeghívottja volt – állítja a rendezvény szervezője. – Borzasztóan viselkedett, nem elég, hogy elhagyta a teremben a CD-n lévő zenei alapot, nem tudta a szöveget, csak halandzsázott – kezdte sorolni a Borsnak az egyik szervező Tünde …
Prostituáltként dolgozik a vb-érmes román tornász június 12, 2014 10:15 Szerző mediatica Színes Ausztriában talált rá a korábbi kiváló tornásznőre a román sajtó. A 27 éves Florica jelenleg egy bécsi bordélyban él, a nyilvánosház weblapján nem a saját nevét használja, és az arca is ki van takarva, hogy ne lehessen felismerni. Mégis azonosították a Floarea becenevű lányt, akiről kiderült, hogy a 2002-es junior Eb-n és az azt követő …
Titokban vált el Rékasi és Détár június 12, 2014 10:11 Szerző mediatica Színes Détár Enikő és Rékasi Károly házasságbontó perében újabb tárgyalási napot tűztek ki tegnap 13 órára. A Budakörnyéki Törvényszéken a kezdés előtt 15 perccel már ott volt Détár Enikő: könnyű nyári ruhában, napszemüvegben érkezett a zuglói intézménybe, és a folyosón ügyvédjével karöltve várta férjét, Rékasi Károlyt. Utóbbi szinte pontban a kezdésre esett be és legnagyobb meglepetésünkre …
Kórházban fekszik Tornóczky Anita június 10, 2014 12:29 Szerző mediatica Színes Nyaki gerincsérv gyanújával szállították kórházba Tornóczky Anitát tegnap délelőtt. Az egykori televíziós műsorvezető saját Facebook- oldalán közölte a hírt rajongóival és a posztja mellé egy képet is mellékelt, melyen fájdalmakkal küszködve fekszik a betegágyán. A Bors aggodalmát kifejezve felkereste Anitát, ám helyette egy kollégája vette fel a telefont. – Anita hívásait az én telefonomra irányította, …
Kiderült, miért hízik Király Linda június 10, 2014 12:27 Szerző mediatica Színes Súlyproblémái vannak Király Lindának. Az énekesnőt szembetűnő felesleges kilói miatt sokan támadják mostanában. Ezek az emberek azonban valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Linda nem lustaságból képtelen lefogyni. – Alultermel a pajzsmirigyem, ezért vannak súlyproblémáim. Valószínűleg velem született gond, de a stressz hozta ki. Sajnos nemcsak hízást okoz, hanem fáradtságot, lehangoltságot is – mesélte három évvel …
Az egész esküvőt meg kell ismételni, méghozzá a videós költségén június 9, 2014 19:02 Szerző mediatica Színes Ezer rokont és barátot hívott meg esküvőjére az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban élő, 26 esztendős Mohamed és 24 éves felesége, Duygu. Jöttek a rokonok Berlinből, Bajorországból, sőt, a 80 éves Juszuf nagybácsi egyenesen Kelet-Anatóliából tette meg az utat az ünnepre. A nagy eseményt hónapokon át szervezték: szerződtettek egy török, egy arab és egy kurd zenekart is, időpontot …
Rihannával és más nőkkel is lefeküdt Beyoncé férje június 9, 2014 9:44 Szerző mediatica Színes Már hetek óta arról cikkeznek a bulvármagazinok, hogy Beyoncé és Jay-Z házassága lassan menthetetlen lesz. Először az énekesnőt vádolták azzal, hogy kikezdett testőrével, ám a Life & Style magazin beszámolója szerint Jay-Z kapcsolatuk alatt több tucat nővel, többek között hírességekkel is félrelépett. – Válságban van a házasságuk, mert Jay-Z folyamatosan megcsalja a feleségéét. Lefeküdt Rihannával, …
Online szexoldalakon a miniszterelnöki dada meztelen fotói június 9, 2014 9:41 Szerző mediatica Színes A csinos fiatal nő anyaszült meztelenül pózol a fotókon, amelyek felkerültek néhány internetes szexoldalra. Nem is volna ezzel semmi baj, ha a nő történetesen nem David Cameron brit miniszterelnök három gyerekének a bébiszittere lenne. Így viszont kiverték a biztosítékot az aktfotók, amelyeket a dada szerint egy volt barátja szivárogtathatott ki és tehetett fel az internetre. …
Rémisztő vasárnap reggelre ébredt Sandra Bullock június 9, 2014 9:36 Szerző mediatica Színes Betörtek a 49 éves színésznő házába, egy vadidegen férfi hatolt be az otthonába. Sandra Bullock azonnal riasztotta a rendőrséget, miután arra kelt fel vasárnap reggel fél hétkor, hogy egy férfi mászkál a kertjében, és a házat méregeti. Azt nem tudni, hogyan juthatott be az illető a fallal és biztonsági kamerákkal védett birtokra, mindenesetre Bullock érthetően …