Zene

Grammy: Díjat kap Lionel Richie

Két nappal a jövő évi 58. Grammy-gála előtt Lionel Richie-t a MusiCares Person of the Year elismeréssel tünteti ki az amerikai lemezakadémia. A 2016-os díj Richie zenei alkotói munkásságát és karitatív tevékenységét ismeri el. A február 13-án – két nappal a Grammy-díjak kiosztása előtt – megrendezett gálavacsora és gálakoncert bevételeit a MusiCares kapja, amely arról

Harmincöt év után előkerült az ellopott Stradivari

Előkerült a néhai Roman Totenberg hegedűművész 35 éve eltűnt Stradivari hegedűje. Az 1734-ben készült hangszert a művész irodájából lopták el egy koncert után 1980-ban. Totenberg az előadás után a gratulációkat fogadta, amikor a szobájában elhelyezett hegedűnek nyoma veszett. A tokját később annak a cambridge-i Longy Zeneiskolának a pincéjében találták meg, ahol tanított, de a művész,

Szimfonikus koncerten csendül fel az LGT-dalok legjava

Szimfonikus koncerten csendül fel a Locomotiv GT dalainak legjava szombaton a Zichy Kastély udvarában, az előadáson az együttes két tagja, Somló Tamás és Karácsony János is fellép – mondta el az MTI-nek Ács Péter, az Óbudai Danubia Zenekar vezetője csütörtökön. Hozzátette, az Óbudai Nyár idei programsorozatának keretében megszervezett Szimfonikus Zenevonat elnevezésű koncerten a két LGT-tag


Havasi Symphonic októberben New York-i Carnegie Hallban

Az amerikai közönség előtt is bemutatkozik a Havasi Symphonic produkció, amely október 26-án New Yorkban a Carnegie Hall nagytermében (Stern Auditorium/Perelman Stage) lesz látható és hallható. A tengerentúli koncertre a zeneszerző-zongoraművészt elkísérik magyar alkotótársai, akikkel az elmúlt három évben hét teltházas Aréna-koncertet valósítottak meg – olvasható Havasi Balázs honlapján. Az őszi New York-i előadáson közreműködik

Először rendeznek Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót Mezőmegyeren

Erdélyi, Vajdasági és Felvidéki népzenészek is részt vesznek az I. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozón a Békéscsabához tartozó Mezőmegyeren a hét végén. A rendezvényen húsznál több népzenei együttes és néptánccsoport lép fel. Futó Zsolt ötletgazda az MTI-nek elmondta: húsz éve szereti a magyar népzenét, négy éve csoportot is létrehozott az egyik közösségi oldalon, amelynek mára mintegy

Százezer nézőt várnak a bonchidai Bánffy-kastélyba az Electric Castle fesztiválra

Százezer nézőt várnak a szervezők a bonchidai Bánffy-kastélyba, a csütörtöktől vasárnapig tartó Electric Castle fesztiválra. A harmadjára megszervezett Electric Castle Románia legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, az első olyan esemény, amelyik az elektronikus zenét a klubokból egy kastély területére, a szabad ég alá költöztette. A Bánffy-kastély tízhektáros területén hat színpadon több mint 150 előadó lép fel vasárnapig.


Klasszikus, cigány- és klezmerzene a vajdahunyadvári nyári fesztiválon

Klasszikus, cigány- és klezmerzenével várja közönségét az idei Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál július 2. és augusztus 3. között. A sorozaton olyan neves szólisták lépnek színpadra, mint Jandó Jenő, vagy a Daniel Barenboimmal is rendszeresen fellépő finn csellóművész, Sennu Laine. A hétfői és csütörtöki napokon tartandó koncertsorozaton fellép Tompos Kátya és a Budapest Klezmer Band, romantikus

Kiderült, miért Orbán a főszereplő a vizes vb himnuszában

Rohamtempóban kellett Demjén Rózsiéknak megírni a vizes vb dalát két éve. Az énekes azt állítja: bár az Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás megígérte, hogy ha megnyerjük a rendezés jogát, akkor visszatérnek az anyagiakra, ebből nem lett semmi – írta a BorsOnline. Pedig saját zsebből kellett stúdiót bérelniük, az operaházban dolgoztak, kórust alkalmaztak és mint panaszkodott:

Visszatérés Oroszországba 20 év után

Több mint 20 év kihagyás után újra Oroszországban vendégszerepelt a múlt héten a Magyar Állami Népi Együttes. A három orosz nagyvárosban vastapssal köszönte meg a közönség a fergeteges műsort. Nyizsnyij Novgorodban, Moszkvában és Kazanyban az Oroszországi Magyar Kulturális Napok keretében rendezték meg az előadásokat. Nyizsnyij Novgorodban az együttes keddi fellépésével nyitották meg a három napos


Különválnak Rácz Gergő és a Fool Moon útjai

Új felállásban folytatja a legnépszerűbb magyar pop a cappella csapat, a Fool Moon. A nemzetközi színtéren is elismert formációból tíz év után távozik Rácz Gergő zeneszerző, előadó, producer. „Közös döntést hoztunk. Gergő szólókarrierje régóta párhuzamosan futott a Fool Moonnal, amit elfogadtunk, de az elmúlt időszakban úgy alakult, hogy egyre nehezebb volt összeegyeztetni a kettőt. Neki