Kiemelt

Elkapták a 2100 eurós kerékpár tolvaját

Elkapták a 2100 eurós kerékpár tolvaját

Képünk illusztráció Marosvásárhelyen kapták el azt a 24 éves, kolozsvári fiatalembert, akit egy 2100 euró értékű kerékpár ellopásával gyanúsít a rendőrség. Huszonnégy órára őrizetbe vették, majd az ügyet a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészség hatáskörébe utalták. A letartóztatást megelőzően két házkutatást is tartottak, egyet Kolozsváron és egyet Tordán, amelyek során különböző javakat lefoglaltak, hogy mint bizonyítékokat

Gyanú az észak-erdélyi autópálya építésével kapcsolatosan

Gyanú az észak-erdélyi autópálya építésével kapcsolatosan

Két bűnügyi vizsgálat van folyamatban jelenleg az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyet az amerikai Bechtel céggel kötött az állam a Brassó-Kolozsvár-Bors autópálya megépítéséről – közölte az AGERPRES hírügynökséggel a vádhatóság sajtószóvivője. Livia Săplăcan szerint az egyik vizsgálat hivatali visszaélés gyanújával indult, és az észak-erdélyi autópálya tervezésére és megépítésére vonatkozó szerződésre, illetve


Lelőtték a Nagyszeben központjában sétáló medvét

Lelőtték a Nagyszeben központjában sétáló medvét

Fotó: Turnul Sfatului Lelőtték a Nagyszeben központjában járkáló medvét, mert túl nagy volt a veszély – közölte a Nagyszebeni Rendőr-felügyelőség. A medvét egy gyárudvaron találták meg. Megkísérelték altató lövedék használatát, sikertelenül, ezért végül vadászpuskával lőtték le – közölte a Nagyszebeni Rendőr-felügyelőség szóvivője, Luciana Balteş. Az órák óta a városközpontban, három- és négycsillagos szállodák közelében szaladgáló

Bírósági felügyelet alá helyezték Horváth Annát

Bírósági felügyelet alá helyezték Horváth Annát

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elrendelte Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését. Az elöljárót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották. A DNA kedden arról tájékoztatta közleményében az AGERPRES hírügynökséget, hogy február és május között Horváth Anna alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt

Maros KK: Volt csapat, de nem muzsikált; Mohammed utcai ruhában maradt

Maros KK: Volt csapat, de nem muzsikált; Mohammed utcai ruhában maradt

Fotó: Tóth Csaba Zsinórban harmadik bajnoki vereségét szenvedte el hétfőn este Marosvásárhelyen a Maros Kosárlabdaklub férfi csapata. A ligeti sportcsarnok vendége a 3. fordulóban a Kolozsvári U csapata volt. A házigazdák csak helyenként adták jelét annak, hogy esetleg megszorongathatják esélyesebb ellenfelüket, azonban igazán kiegyensúlyozott csak az első felében volt a találkozó, szünet után már alaposan


Horváth Annát hétfő este bevitték a DNA-ra

Horváth Annát hétfő este bevitték a DNA-ra

Fotó: news.ro Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert bevitték kihallgatásra az Országos Korrupció-ellenes Ügyészségre (DNA), hétfő este, a hét órán át tartó házkutatás után. A városvezetői tisztséget betöltő RMDSZ-politikus irodájából több doboznyi okiratot foglalt le és szállított el a nyomozó hatóság. Házkutatást tartottak hétfőn Horváth Anna lakásán, valamint az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában is. Horváth Annát,

Járható az autópálya, befejezték az építkezést

Járható az autópálya, befejezték az építkezést

Vasárnap ismét megnyitották a forgalom előtt a Szászváros (Orăştie) és Nagyszeben közötti autópálya Szelistye (Sălişte, Szeben megye) és Konca (Cunţa, Fehér megye) közötti szakaszát, miután sikerült befejezni a felújítási munkálatokat – értesült az AGERPRES hírügynökség hivatalos forrásból. „A délután folyamán nyitják meg a forgalom előtt az autópálya-szakaszt. Nem lesz pántlikavágás, csak eltávolítják az úttorlaszokat. A

Súlyos baleset? Érdekes következtetésre jutott a rendőrség

Súlyos baleset? Érdekes következtetésre jutott a rendőrség

A kerékpárosok kihágásai képezik a súlyos közúti balesetek harmadik leggyakoribb okát – derül ki a forgalmi rendőrség adataiból. Januártól szeptemberig 634 súlyos közúti baleset történt az országban biciklisek hibájából – ezekben 86 személy életét vesztette, 553-an pedig súlyosan megsérültek. Október 6-án és 7-én országszerte ellenőrzéseket tartott a rendőrség a közutakon, hogy elejét vegyék a hasonló


Japán Nagydíj – Rosberg nyert, világbajnok a Mercedes

Japán Nagydíj – Rosberg nyert, világbajnok a Mercedes

Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyen csapata biztosította világbajnoki címvédését a konstruktőrök között. A pilóták pontversenyében vezető Rosberg idén kilencedik, pályafutása során a 23. győzelmét ünnepelhette. Japánban első alkalommal nyert. Mivel csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton harmadik lett, a német előnye immár 33 pont az összetettben. Szuzukában