Kiemelt

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

Marosvásárhelyi iskolaügy és Budapest-Kolozsvár gyorsvasút a külügyminiszteri találkozó napirendjén

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter találkozója Bukarestben 2018. február 5-én. MTI Fotó: KKM A magyar kormány kiemelten figyeli a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraindításával kapcsolatos fejleményeket, és bízik benne, hogy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök ígéretét a román kormány betartja, mondta

Vitriolos véleménycsere a Maros és Fehér megye határán kihelyezett kétnyelvű megyenévtábla miatt

Vitriolos véleménycsere a Maros és Fehér megye határán kihelyezett kétnyelvű megyenévtábla miatt

Jogszerűnek nevezte a kétnyelvű feliratok használatát a Maros megyei tanács, miután Florin Roman Fehér megyei képviselő nehezményezte, hogy Maros és Fehér megye határára kétnyelvű megyetáblát helyeztek ki Fehér megye felirattal. A román politikus szerint ez illegálisan történt. A Maros megyei önkormányzat úgy foglalt állást: „a kétnyelvű táblát Maros megye területén állították fel, a helyi közigazgatási

Jelentős változás a hajtási jogosítvány megszerzéséért tartott gyakorlati vizsgán!

Jelentős változás a hajtási jogosítvány megszerzéséért tartott gyakorlati vizsgán!

Márciustól kezdve immár négy városban bizonyíthatják gépkocsivezetői képességüket a Maros megyei sofőrtanoncok: Marosvásárhely mellett Szászrégenben, Segesváron és Dicsőszentmártonban is, adta hírül hétfőn a Maros megyei prefektúra. Ez a B-kategóriájú autóvezetői engedélyekre vonatkozik, a többi kategóriára továbbra is csak a megyeszékhelyen lehet vizsgázni, derül még ki a közleményből.


Babos Tímea megnyerte a tajvani tenisztornát

Babos Tímea megnyerte a tajvani tenisztornát

Babos Tímea pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében két szettben legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát. A világranglistán 45. magyar a visszafogottabb kezdés után kiváló játékot nyújtott az első szettben: 2:4-es hátrányba került, ám ezután már csak egy gémet vesztett. Az 55 perces játszmában Babos

Szőcs Bernadette megnyerte az asztalitenisz Európa Top 16-ot!

Szőcs Bernadette megnyerte az asztalitenisz Európa Top 16-ot!

A nőknél a negyeddöntőben Póta Georginát búcsúztató romániai magyar Szőcs Bernadette, a férfiaknál pedig a német Timo Boll nyerte meg az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságát a svájci Montreux-ben. A nyolcadik helyen kiemelt, marosvásárhelyi születésű Szőcs vasárnap előbb négy szettben megverte a svéd Matilda Ekholmot, majd a döntőben a címvédő, holland Li Jiénél is jobbnak bizonyult.

Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Minority SafePack: eddig 600 ezer támogató

Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU-) szintű védelmét sürgető Minority SafePack (kisebbségi biztonsági csomag) európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma – jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke csütörtökön Berlinben. Vince Loránt a FUEN nemzetközi médiafórumán a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nyolc hét maradt a kezdeményezés érvényességéhez szükséges


Influenza: 4 újabb halálos áldozat Erdélyben

Influenza: 4 újabb halálos áldozat Erdélyben

Újabb négy influenzás beteg halt meg a múlt héten Romániában, ezzel immár nyolcra emelkedett a járvány áldozatainak száma – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján csütörtökön közölt friss összesítésből. A negyedik naptári héten (január 22-28.) kizárólag Erdélyben szedett áldozatokat az influenza: egy-egy Kolozs, Hargita és Hunyad megyei, hatvan évnél idősebb, influenzában szenvedő idősebb

Nemet mond a kettős mércére lengyel és a román külügyminiszter

Nemet mond a kettős mércére lengyel és a román külügyminiszter

Az Európai Unió alapelveinek goromba megsértése lenne, ha az uniós pénzalapok odaítélését feltételekhez kötnék – mutatott rá Teodor Melescanu román külügyminiszter csütörtökön, miután Jacek Czaputowicz lengyel külügyminisztert fogadta Bukarestben. A két tárcavezetőt közös sajtóértekezletükön arról a brüsszeli javaslatról kérdezték, miszerint az unió 2020 után a kohéziós alapok szétosztását a jogállamiság alapelveinek betartásához köthetné. Czaputowicz rámutatott:

A bukaresti metró bővítését vizsgálja az EU csalás elleni hivatala

A bukaresti metró bővítését vizsgálja az EU csalás elleni hivatala

A bukaresti metró 5-ös vonalának megépítését vizsgálja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), amely csütörtökön a terepen vizsgálódott, iratokat kért ki a tömegközlekedési vállalattól. A vizsgálat tényét csütörtökön az európai uniós intézmény közleményben erősítette meg. A hivatal nem kívánt részleteket közölni a folyamatban levő vizsgálat tárgyáról, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy feljelentés érkezett hozzájuk bizonyos


Lebukott egy román cigarettacsempész

Lebukott egy román cigarettacsempész

Több mint 17 millió forintos bírságra számíthat egy román cigarettacsempész, akit az M70-es autóúton füleltek le a pénzügyőrök – tájékoztatta a NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága pénteken az MTI-t. A pénzügyőrök egy román férfi által vezetett bolgár rendszámú autót állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton, amikor a jármű átvizsgálásakor a padozat alatt egy rejtekhelyre