Rovatok

Képeket küldött az ellopott telefonon

Csücsörített, szexisen mosolygott, de tükör előtt is pózolt egy lány, akihez a hét végén került Kádár Ferenc eltulajdonított okostelefonja. Ferenc elbóbiskolhatott az éjszakai buszon, amikor zsebeit kiürítették, és telefonja mellett pénztárcáját is ellopták. A csinos, ám cseppet sem furfangos tinédzseren azonban kifogott a technika ördöge. Képei ugyanis nem sokkal a telefon eltűnése után már Ferenc …

Filmajánló (december 3-8.)

Wallis és Edward – Duna TV – 2013. december 3. 21:45 Mindenki legnagyobb meglepetésére a, VIII. Edward (Stephen Campbell Moore) 1936-ban lemondott a trónörökösi jogáról, azért, hogy feleségül vehesse szerelmét, aki amerikai volt, ráadásul elvált nő. Csoda Krakkóban – Duna TV – 2013. december 4. 21:30 Groó Diána filmje egy mesével, titokkal teli varázslat, ahol …

Adventi koszorú – könnyen, gyorsan, saját kezűleg

Karácsonyi hangulatra vágyik, de nem szeretné viszontlátni adventi koszorúját minden második ismerősénél? Készítsen egyedit! Bár a koszorúba font örökzöld növények hagyománya egészen az ősi kelta rituálékig nyúlik vissza, az első adventi koszorú elkészítése óta még kétszáz év sem telt el. 1860 Karácsonya előtt egy evangélikus lelkipásztor, Johann Heinrich Wichern próbálta meg azzal enyhíteni egy berlini …


Itt a fertőző weboldalak toplistája

Míg néhány évvel ezelőtt a legtöbb internetes kártevő az erotikus oldalakon keresztül került a látogatók számítógépeire, mára a technológiai és telekommunikációs oldalak lettek a legfertőzőbbek. A G Data kutatása azt vizsgálja, hogy milyen témájú weboldalak terjesztenek leggyakrabban kártevőket – olvasható a vállalat közleményében. A toplistát 15,8 százalékkal a technológiai témájú szájtok vezetik – például letöltésgyűjtemények …

December 2-8.

Kos (március 21 – április 20) Sógorával érezhetően feszült a viszonya. Ráadásul nem tudja teljesíteni dolgait, mert egy váratlan, s nem éppen szívesen látott vendége foglalja le idejét. Bika (április 21 – május 20) Az apró részletek, amelyeken ezelőtt esetleg átsiklott, most problémát okozhatnak. Ha lelkiismeretesen végzi feladatát, a végén mégis elismerésben lehet része! Ikrek …

Harmincezer lúd érkezett a tatai Öreg-tóra

A hideg idő meghozta a vadlúdcsapatokat a tatai Öreg-tóra, harmincezer madár reggeli útnak indulásában és esti behúzásában gyönyörködhetnek a hétvégi Vadlúd Sokadalom látogatói – közölték a rendezvény szervezői csütörtökön az MTI-vel. A vadludak tiszteletére minden év novemberében madármegfigyelő-versenyt és fesztivált rendeznek madárgyűrűzéssel, játszóházzal. Bemutatkozik a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, az Írottkő Natúrparkért Egyesület pedig tanösvényt …


Olyat találtak Grönland jege alatt, mint még soha

Először találtak jég alatti tavakat Grönlandon: a Cambridge-i Egyetem kutatói 800 méterrel a jégtakaró alatt fedezték fel a két állóvizet radar segítségével. A déli-sarki jégtakaró alatt eddig körülbelül 400 állóvizet találtak, Grönlandon azonban most először bukkantak jég alatti víztömegre. A Geophysical Research Letters című amerikai folyóiratban közölt eredmények szerint a tavak egyenként nagyjából 8-10 négyzetkilométeresek. …

Tűzgömbszerű tárgy zuhant a Jón-tengerbe

Tűzgömbszerű, fénylő tárgyat láttak szerda késő este több görög település lakói a Jón-tengerbe zuhanni, szakemberek szerint üstökös vagy aszteroida egy hatalmas darabja lehetett. A tűzgömbhöz hasonló tárgyat a Kefalinía és Zákinthosz görög szigetek közti tengerszakasz nyelte el, és a zougla.gr portál szerint Görögország sok településéről lehetett látni. A portálnak egy szemtanú így mesélte el a …

Ezt bánjuk meg szex után

Egy amerikai tanulmány szerint a férfiak egyértelműen azt sajnálják, hogy nem volt több partnerük, míg a nők azt, rossz emberre áldozták a szüzességüket. A Texasi és a Kaliforniai Egyetem kutatói összesen 25 ezer ember közreműködésével végeztek vizsgálatokat a szexualitással kapcsolatban, a mostai eredmények három korábbi kutatást összegeztek. A férfiak nagy része keveselli, amennyi nővel lefeküdt, …


Stresszesebbek vagyunk, amióta okostelefonozunk

Bár úgy tűnik, hogy az okostelefonok és az egyéb mobil eszközök sosem tapasztalt mértékben könnyítik meg a kommunikációt, a folytonos üzenetváltás valójában rossz hatással van az idegrendszerre – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a huszonegyedik században jóformán lehetetlen ellazulni. Kiderült: a megkérdezettek 65%-a szeret „kikapcsolni”, tehát elszakadni a digitális világtól, de a munkatársakkal …