Olyat találtak Grönland jege alatt, mint még soha


Először találtak jég alatti tavakat Grönlandon: a Cambridge-i Egyetem kutatói 800 méterrel a jégtakaró alatt fedezték fel a két állóvizet radar segítségével. A déli-sarki jégtakaró alatt eddig körülbelül 400 állóvizet találtak, Grönlandon azonban most először bukkantak jég alatti víztömegre. A Geophysical Research Letters című amerikai folyóiratban közölt eredmények szerint a tavak egyenként nagyjából 8-10 négyzetkilométeresek. A grönlandi jég alatti tavak hiányát korábban azzal magyarázták, hogy a lejtősebb jégtakaróból adódóan a jég alatt lévő víz “kiszorul” a peremre. “Az eredményeink azt mutatják, hogy léteznek úgynevezett szubglaciális tavak Grönlandon, és fontos részét képezik a jégtakaró vízhálózatának” – írta közleményében a tanulmány vezető szerzője, Steven Palmer, a Cambridge-i Egyetem egykori munkatársa. “Az, ahogy a víz mozog a jégtakarók alatt, erősen befolyásolja a jég áramlásának sebességét, így ezeknek a tavaknak a jobb megismerése lehetőséget ad számunkra annak pontosabb előrejelzésére, hogy miként fog reagálni a jégtakaró a várható jövőbeli melegedésre” – tette hozzá. A Grönlandon felfedezett tavak szokatlanok azokhoz képest, amelyeket az antarktiszi jégdzsungel alatt találtak, vagyis lehet, hogy más módon képződtek. A kutatók felvetése szerint az újonnan felfedezett tavakat a legnagyobb valószínűség szerint a jéghasadékokon keresztül beszivárgó olvadékvíz táplálja. A szakemberek szerint a meleg nyári hónapok alatt talán a közelben lévő felszíni tó is utántölti jég alatti társait. Ez azt jelenti, hogy a tavak egy nyitott rendszer részét képezik és összeköttetésben vannak a felszínnel, ami eltérést jelent a leggyakrabban izolált ökoszisztémákat alkotó antarktiszi tavakhoz képest. A grönlandi jég továbbá vékonyabb, mint a déli-sarkvidéki, ami alacsonyabb hőmérsékletet eredményez a jégtakaró alján. Ez azt jelenti, hogy az összes tó, amely korábban itt létezhetett, viszonylag gyorsan befagyhatott, míg a vastagabb antarktiszi jég egyfajta szigetelő pokrócként működik, megakadályozva a felszín alatt csapdába esett víz megfagyását. A szakemberek szerint lehet, hogy hasonló jég alatti tavakat találnak a sziget más pontjain is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk