Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás


Erdélyben 235 településen szűnhet meg az évtized végéig a magyar nyelvű oktatás a kedvezőtlen demográfiai folyamatok következtében egy kutatás szerint. A kutatás eredményeit Magyari Tivadar, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) oktatási főtitkárhelyettese ismertette Marosvásárhelyen, a szövetség helyi és megyei szervezete által előkészített, Értékeinkre építünk című konferencia oktatáspolitikai szekcióülésén. Magyari Tivadar elmondta, hogy a veszélyeztetett települések száma a 235-nél is nagyobb, de csak azokat az eseteket vették be a statisztikába, ahol a megszűnő intézmények közelében nem működik más magyar oktatási intézmény. A főtitkárhelyettes közölte, hogy 2014 nyarán készül el az RMDSZ oktatáspolitikai stratégiája. E dokumentumba a helyi szinteken körvonalazódó megoldásokat szeretnék beépíteni. Nyilvánvalónak mondta ugyanis, hogy településenként más-más megoldások megfelelőek. “Ami jó lehet Dicsőszentmártonban, az már a szintén Maros megyei Segesváron sem jó” – mondta a konferencia végén az MTI-nek nyilatkozva Magyari Tivadar. Elmondta, hogy olyan helyi szintű társadalmi konzultációkat kezdeményeznek, amelyekbe az RMDSZ-en kívüliek, a civil szervezetek és az egyházak bekapcsolódására is számítanak. “Hallani szeretnénk a helyiek, az oktatók véleményét” – jelentette ki az RMDSZ oktatáspolitikusa. Hozzátette, arra számítanak, hogy a társadalmi konzultációval elkészülő 10-15 regionális dokumentumot az illető régióban közvitára bocsátják, és a vita végeredményeként fogalmazódik meg, hogy mi a teendő az erdélyi magyar oktatásban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk