Bejelentette ideiglenes lakhelyét szeptember 4-éig? Ha nem, rossz hírünk van


A választási eredményekre nézve jelentős változást hozó döntést hozott a Központi Választási Bizottság.

Szeptember 27-én csak azok szavazhatnak egy adott településen, akik állandó lakosok, vagy pedig legkésőbb szeptember 4-én bejelentették a lakosságnyilvántartó hivatalnál az ideiglenes címüket.

A Központi Választási Bizottság a helyhatósági választásokra jelentős hatást gyakorló döntést hozott, állapította meg a Hotnews című román lap. A határozat alapján ugyanis aki szeptember 4-e után fordul az illetékes intézményhez, az az állandó lakhelyeként feltüntetett településen köteles szavazni.

Ezzel kizárják a választási turizmus – és ezáltal a választási eredmények befolyásolásának – lehetőségét, írták.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk