Elektronikus kézbesítési rendszer – hatalmas összeget spóroltak meg


Több mint 15 milliárd forintot spórolt meg az elmúlt két évben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által fejlesztett elektronikus kézbesítési rendszer – tájékoztatta a kamara elnöke az MTI-t. Császti Ferenc elmondta: a technikai fejlesztés és a végrehajtói szervezet ügykezelésének eredményeképpen a végrehajtási eljárások időtartama lecsökkent, ami megtakarítással jár az adósok, a hitelezők és az egyéb érdekeltek részére. Hozzátette: a kamara, a kormánnyal közösen, a végrehajtási rendszer optimalizálásán dolgozik, többek között arról is egyeztetnek, miként lehet a végrehajtási eljárást tovább gyorsítani, költségeit pedig csökkenteni. Az elnök szerint a még hatékonyabb működéshez egyebek mellett az ügyintézés további digitalizálására, az ügyviteli szabályok kiegészítésére van szükség. Császti Ferenc hangsúlyozta, a kamara nyilvántartása alapján a végrehajtási rendszer folyamatosan fejlődik: a költségmentes ügyeket a továbbiakban az adófizetők helyett a kamara előlegezné meg. Tavaly az eljárások 56 százaléka eredményes volt, a behajthatatlan követelések 32 százalékos aránya pedig az elnök szerint a magyar társadalom viszonyait tükrözi: a népesség 14 százaléka él mélyszegénységben, 36 százaléka létminimum alatt, az eredménytelenségi arány azonban ezt nem haladja meg. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Országos Felügyeleti Tanácsának tájékoztatása szerint idén 397, tavaly összesen 920 panaszbeadvány érkezett a nyilvántartásba. A végrehajtást kérők beadványainak többsége az eljárások elhúzódására vagy eredménytelenségére hivatkozik, míg az adósoké a végrehajtó törvénysértő intézkedését sérelmezi. A kamara elnöke megjegyezte, hogy a panaszok csupán 4-5 százaléka bizonyul megalapozottnak, arányuk elenyésző az évi közel 600 ezer kiosztott ügyhöz képest, azonban ez a szám még tovább csökkenthető. A Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara összesen 197 végrehajtói iroda több mint 2500 dolgozójának tevékenységét fogja össze, a szervezet létszáma évente 100-150-nel emelkedik. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk