ETV Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is


Szerdától Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán, napokon belül pedig Zilahon is nézhető majd az Erdélyi Magyar Televízió. Nagy Zsolt, az ETV-t működtető Janovits Jenő Alapítvány elnöke közölte, az RCS-RDS céggel folytatott tárgyalások eredményeként az országos kábelszolgáltató az említett városokban is alapcsomagjába emelte az ETV-t. Ez közel százezer olyan háztartást jelent, amelyekben immár közvetlenül, többletköltségek nélkül fogható az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió. “Számunkra ez a megállapodás hatalmas előrelépést jelent, hiszen ennek köszönhetően is közelebb kerültünk ahhoz a célkitűzésünkhöz, hogy valóban minden erdélyi magyar számára elérhető legyen a televíziónk. Célunk, hogy a mai, túlnyomórészt kereskedelmi alapú televíziózás világában egy olyan értékcentrikus műsorkínálatot biztosítsunk nézőinknek, amely sajátosan erdélyi és sajátosan magyar – mondta Nagy Zsolt. Jelenleg az Erdélyi Magyar Televízió a legnagyobb lefedettséggel és nézettséggel rendelkező, magyar nyelven sugárzó televízióadó Erdélyben. Felmérések szerint a televízió jelenleg mintegy 300.000 erdélyi háztartásban fogható. Nagy Zsolt arra hívta fel a figyelmet, fontos, hogy azok a nézők, akik még nem fogják az Erdélyi Magyar Televízió műsorait, ezt az igényüket jelezzék a helyi kábelszolgáltatónál. Egyébként az Országos Audiovizuális Tanács két héttel ezelőtt hozott határozata értelmében az ETV bekerült a must carry (vinni kell) csomagba, így azon településeken, ahol a magyar közösség számaránya eléri a 20%-ot, a műsorterjesztők kötelesek szerepeltetni kínálatukban a marosvásárhelyi székhelyű televízió műsorát, az RCS-RDS-el kötött megállapodás még ezt megelőzően született. Az ETV Sepsiszentgyörgyön a 711.25, Gyergyószentmiklóson a 751.25, Kovásznán a 527,25, Zilahon pedig a 703,25 megahertzen fogható. transindex

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk