Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat


Csíksomlyóra látogat Ferenc pápa, adta hírül az Államelnöki Hivatal értesítése alapján a Q Magazine. A katolikus egyházfő május 31-én utazik Romániába, ekkor keresi fel a Székelyföldet is. Hivatalosan január 11-én, pénteken jelentik be a vatikáni vezető érkezésének hírét.

A pápát előbb az Államelnöki Hivatalban fogadja Klaus Iohannis államfő, majd az ortodox pátriárkával, Daniellel folytat megbeszéléseket. Később együtt imádkoznak a Nemzeti Katedrálisban, erre az alkalomra a híveket is beengedik a nemrégiben felszentelt, de még be nem fejezett bukaresti óriástemplomba. Ezután Ferenc pápa az ugyancsak fővárosi Szent József katedrálisban celebrál misét. A közlés szerint a látogatás másnapján Jászvásárra, Csíksomlyóra és Balázsfalvára látogat az egyházfő.

Ferenc pápa a második vatikáni vezető, aki Romániába látogat II. János Pál után, utóbbi 1999-ben kereste fel az országot.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk