Iohannis: A székelyföldi fiatalok meg kell tanuljanak románul!


Klaus Iohannis aggódik azoknak a székelyföldi fiataloknak a jövőjéért, akik nem beszélik jól a román nyelvet. Az államelnök erről kedden, Csíkszeredában nyilatkozott.

“Ez egy olyan probléma, amelyen túl kell lépni, hisz csak így tudunk harmonikusan együttélni, de azért is, mert csak így tudunk jövőt biztosítani ezeknek a fiataloknak. A jól képzett magyarok számára lehetőség nyílik karriert építeni, és itt is, de Bukarestben is, vagy az ország bármely pontján dolgozhatnak majd. Éppen ezért a magyar közösség, valamint a tanügyminisztérium képviselőinek tárgyalóasztalhoz kell ülni a legjobb megoldás megtalálására. Ne fosszuk meg a magyar gyermekeket és fiatalokat ezektől a lehetőségektől, ne korlátozzuk jövőjüket olyan felfogás miatt, ami inkább a politikusi, mint az emberi gondolkodásra vall’ – mondta Klaus Iohannis.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk