Taggelt bejegyzések: klaus Johannis

Klaus Iohannis államfő lemondásra szólította fel Viorica Dăncilă miniszterelnököt

Klaus Iohannis államfő megvonta bizalmát Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnöktől. A pénteken délelőtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormányfőt alkalmatlannak tartja tisztsége ellátására, ezért lemondásra szólítja fel. Az elnök a jegybank és a kormány közötti véleménykülönbségre, valamint az eltitkolt izraeli látogatásra hivatkozott. Az államfő kijelentette, három hónap telt el Viorica Dăncilă miniszterelnöki kinevezése óta, és “ez már

Iohannis: A román kormányfő felhatalmazás nélkül tárgyal Izraelben

Éles szavakkal bírálta a jobboldali Klaus Iohannis román államfő csütörtökön a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőit, amiért egy “titokban előkészített látogatáson, felhatalmazás nélkül” tárgyalnak Izraelben. Az országa külpolitikájában meghatározó szerepet játszó román államfő azt mondta: Viorica Dancila miniszterelnök alig néhány órával elutazása előtt jelentette be izraeli látogatását, arról pedig, hogy Liviu Dragnea, a PSD

A szociáldemokraták elnöke ellenzi az elnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából

A kormány fő erejét adó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából. Dragnea erről csütörtökön nyilatkozott újságíróknak. Egy nappal korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette az igazságügy működését szabályozó három törvény módosítására irányuló indítványát. Toader kizárná az elnököt a legfőbb ügyész, valamint a főügyészek kinevezéséből. Az elnök helyett a


Romániai helikopter- és rakéta-összeszerelésről írtak alá egyezményeket Macron és Iohannis jelenlétében

Romániai helikopter és rakéta-összeszerelésről írtak alá egyezményeket román és francia cégek csütörtökön Bukarestben a két ország államfője, Klaus Iohannis és Emmanuel Macron jelenlétében. Amint a Mediafax hírügynökség közölte, az egyik megállapodás értelmében öt évről 15 évre hosszabbítják meg az Airbus Helicopters és a vidombáki IAR társaság között ez év áprilisában kötött együttműködést. A meghosszabbított együttműködés

Iohannis: A székelyföldi fiatalok meg kell tanuljanak románul!

Iohannis: A székelyföldi fiatalok meg kell tanuljanak románul!

Klaus Iohannis aggódik azoknak a székelyföldi fiataloknak a jövőjéért, akik nem beszélik jól a román nyelvet. Az államelnök erről kedden, Csíkszeredában nyilatkozott. “Ez egy olyan probléma, amelyen túl kell lépni, hisz csak így tudunk harmonikusan együttélni, de azért is, mert csak így tudunk jövőt biztosítani ezeknek a fiataloknak. A jól képzett magyarok számára lehetőség nyílik

Iohannis Csíkszeredában: az etnikai alapú autonómia nemkívánatos

Iohannis Csíkszeredában: az etnikai alapú autonómia nemkívánatos

A decentralizáció kötelező, a regionalizáció ajánlatos, de csak akkor, ha a közigazgatás korszerűsítéséhez vezet, ugyanakkor az etnikai alapú autonómia nemkívánatos, mert meggátolná a fejlődést – jelentette ki Csíkszeredában Klaus Iohannis államfő. Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója >> A Hargita megyei tanács székházában felszólaló államfő azt mondta: Romániának


Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója

Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója

Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában Hargita és Kovászna megye választott elöljárói. Klaus Iohannis kedden 10 órakor érkezett a hargitai megyeházára, ahol magyarul üdvözölte a jelenlévőket, majd azt mondta: köszöni, hogy énekeltek neki, „jó és erős a hangjuk, és azért jöttem, hogy meghallgassam Önöket. Tudomásom szerint jó néhány év eltelt már azóta, hogy államelnök járt

Az autonómiapárbeszéd elkezdését kérte nyílt levélben a román elnöktől Szilágyi Zsolt EMNP-elnök

Az autonómiapárbeszéd elkezdését kérte nyílt levélben a román elnöktől Szilágyi Zsolt EMNP-elnök

Az autonómiáról szóló párbeszéd elkezdését kérte a székelyföldi látogatásra készülő Klaus Iohannis román elnöktől Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy vasárnap keltezett nyílt levélben. Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levében Szilágyi Zsolt gratulált Iohannis elnöknek azért, hogy ellátogat abba a régióba, ahol a legnagyobb arányban szavaztak rá a 2014-es elnökválasztáson, és amelynek

Rendkívüli gyakorlat! Nagysinkre érkezett Klaus Iohannis

Rendkívüli gyakorlat! Nagysinkre érkezett Klaus Iohannis

Megérkezett szombaton a Brassó megyei Nagysinkre Klaus Iohannis államfő. Az államelnököt katonai tiszteletadással fogadták a Getica kiképzőközpontban, ahol a Saber Guardian 2017 hadgyakorlat zajlik. Az államfőt Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter, Nicolae Ciucă, a román hadsereg vezérkari főnöke fogadta. A nagysinki lőtéren jelen van a NATO Katonai Bizottságának elnöke, Petr Pavel vezérezredes, Mircea Duşa védelmi államtitkár


Székelyföldre látogat jövő héten Klaus Iohannis

Székelyföldre látogat jövő héten Klaus Iohannis

Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Iohannis államfő. A székelyföldi látogatást Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be kedden, amikor az államfő programját ismertette. Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott